Az idén bekerült az orosz dollármilliárdosok közé Szergej Snajder, a Szvetofor diszkontlánc alapítója. Az EU-ban Mere néven működteti áruházait, ám a terjeszkedés jóval lassabb, mint az orosz piacon.
A Mere nagyváradi üzletében. Olcsóságra mennek
Veres Viktor
Merehányméter?
Továbbra sem erősítette meg hivatalosan a Mere, hogy Magyarországon is terjeszkedne, azonban mind több közvetett jel utal erre. A LinkedInen például nettó 500 ezer forintért és további jutalékokért keres beszerzési menedzsert az orosz cég, amely szerbiai leányvállalatán keresztül lépne be a magyar piacra. A Haszon magazin pedig publikált egy állítólag tömegesen kiküldött e-mailt is, amelyben a cég beszállító partnereket keresett.
Egy élelmiszergyártó társaság ennél célzottabb megkeresést is kapott a HVG információi szerint: nemrég megkereste őket a cég egy oroszul beszélő munkatársa, aki arra akarta rávenni a tulajdonost, hogy legyen a Mere állandó beszállítója. A névtelenséget kérő vállalkozó szerint a rövid beszélgetés során kiderült, hogy a hölgy egyáltalán nincs tisztában a magyar viszonyokkal: nem ismerte például a plázastop néven emlegetett törvényt, amelynek értelmében minden, 400 négyzetméteresnél nagyobb zöldmezős kiskereskedelmi beruházást egyedileg kell engedélyeztetni a kormányhivataloknál. Erre a felvetésre a Mere képviselője legyintett, mondván: ők elintézik, hogy ne legyen ebből probléma. De arról sem volt fogalma az illetőnek, hogy az ágazat nagyobb szereplőit komoly különadóval sújtja a kormány.
Márpedig az orosz hard diszkont állítólag három év alatt 200 üzletet nyitna Magyarországon, és 700 millióeurós (270-280 milliárd forintos) forgalmat szeretne elérni. Első körben 20 boltot nyitna a fővárosban és az agglomerációban. A Mere várhatóan nem franchise-rendszerben működik majd, így (200 bolttal számolva) a legmagasabb, 4,5 százalékos adókulccsal lesz kénytelen megfizetni a különadót. A vállalkozás azzal dicsekszik, hogy áraival 20 százalékkal fog a legnagyobb konkurensek alá lőni. Csakhogy a diszkontláncoknál nem jellemző a kimagasló profitráta: lényegük pont az, hogy viszonylag alacsony nyereség mellett nagy tömegben adnak el, így a cég Magyarországon veszteségre, idővel csődre van ítélve – mondta a Szabad Európának Molnár László, a GKI vezérigazgatója.
Az Orbán-kormány egyelőre nem nyilatkozott az orosz cég érkezéséről, azonban érdekes lenne, ha pozitívan állnának az új szereplő érkezéséhez, amikor a kabinet elvileg minden erejével azon van, hogy letörje a külföldi kiskereskedelmi láncok hegemóniáját. Az utóbbi évtizedben rendeletek sora próbálta helyzetbe hozni a magyar tulajdonú láncokat – egyelőre vajmi kevés eredménnyel: nemhogy nőtt volna, hanem folyamatosan csökken ezek piaci aránya.¬FÜLÖP ISTVÁN