Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

AGRÁR-FINANCE: Tiborcz és a favágás

Pénzügyi tudásra és finanszírozásra is szükség lesz Tiborcz István millrdos agrárbefektetéseihez, legalábbis erre utal, hogy nem sokkal egy erdőgazdálkodási cég felvásárlása után a Főnix Magántőkealap létrehozta az Agrár-Finance Kft.-t. Ez a magántőkealap a kormányfő, Orbán Viktor vejéhez kötődik. A felvásárolt erdőgazdálkodási és raklapgyártó vállalat a Drawa Kft., amely eddig olasz tulajdonban volt, több mint 5000 hektáron gazdálkodik, és 2022-ben 2,8 millrd forintos forgalommal félmillrdos profitra tett szert. A cég onnan is ismerős lehetett Orbánéknak, hogy a 2010-es kormányváltás után az elszámoltatással megbízott Budai Gyula kormánybiztos zsebszerződésekkel kapcsolatban vizsgálta a külföldi tulajdonosokat, de végül nem lett belőle ügy, amit akkoriban azzal is összefüggésbe hoztak, hogy a Mol a Drawa székhelyén, a dél-somogyi Görgetegen éppen egy jelentősebb gázmezőre bukkant. A Drawa új ügyvezetője Pécsi Sándor lett, aki a görgetegi VIBA Erdőbirtokossági Társulat irányítását is átvette. Pécsi a LinkedIn-oldala szerint a 40 millrd forintos árbevételű mohácsi farostlemezgyártó, a Kronospan-Mofa fabeszerzési menedzsere. A Kronospan ügyvezetője Eller Szilárd, aki Tiborcz barátjával, Hamar Endrével a pécsi DohányKer tulajdonosa.