Nyugdíjak és nyugdíjasok: a több kevesebb
Magyarországon jelenleg minden negyedik ember részesül nyugdíjban vagy valamilyen más, nyugdíjszerű ellátásban. A kétmillió öregségi nyugdíjason kívül 244 ezren megváltozott munkaképeségűeknek járó ellátásra, közel százezren hozzátartozói nyugellátásra szereztek korábban jogosultságot – derül ki a KSH minap megjelent összeállításából. Hosszabb időtávra (2010-ig) visszatekintve mind az abszolút számok, mind a népesség arányai alapján jól látható, hogy – noha a korfa öregszik – egyre kevesebben részesülnek a nyugdíjszerű ellátások valamelyikében. Bár az öregségi nyugdíjasok száma az utóbbi másfél évtizedben lényegesen nem változott, a hozzátartozói nyugdíjat kapóké például megfeleződött. A KSH ezt azzal magyarázza, hogy egyre kevesebb olyan idős maradt a rendszerben, akinek saját jogon nem, hanem például özvegyi jogon folyósították az ellátást. Egyre több nő él ugyanakkor azzal a lehetőséggel, amely 2011 óta lehetővé teszi számukra, hogy 40 évi munkával szerzett jogosultság alapján már az öregséginyugdíj-korhatár betöltése előtt nyugdíjba vonuljanak. A „nők 40”-esek aránya az összes nyugdíjas között így ma már meghaladja a 6 százalékot.