Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
DOPPINGOLÓ KÍNAI ÚSZÓK

Titkos felmentés

Megerősítette a Nemzetközi Dopping­ellenes Ügynökség (WADA), hogy hét hónappal a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott tokiói nyári olimpia előtt 23 kínai úszó levett mintájában is tiltott szert mutattak ki, ám szankck kiszabása nélkül felmentették őket. A 2020–2021 fordulóján, zárt kapuk mögötti belföldi versenyen az érintett úszók szervezetében a szívgyógyszerként ismert trimetazidint (TMZ) találtak, ami képes növelni az állóképességet és a fizikai teljesítményt. A kínai doppingellenes ügynökség a sportolók szállodájában, a konyhában fedezte fel a TMZ nyomait, ezért vétlennek minősítette és felmentette a versenyzőket. A WADA ezt nem tudta felülbírálni – bár nem volt magyarázat arra, hogy a kizárólag tablettában létező TMZ hogyan kerülhetett rá különböző élelmiszerekre –, mert a járványügyi korlátozások miatt nem mehetett a helyszínre, és a jogászai szerint nem volt elég bizonyítéka. A WADA ugyanakkor nem hezitált, amikor a szervezetében talált TMZ-re hasonló magyarázatot adó orosz Kamila Valijeva műkorcsolyázónőt négy évre eltiltotta. A felmentett kínaiak közül többen indultak Tokban, de az érmeik elvételére nem sok esély van. Csang Jü-fej a 200 méteres női pillangóúszásban nyert aranyat (Kapás Boglárka negyedik volt), a női 200 méteres gyorsúszóváltóban a győztes csapat tagja volt (a magyarok a hetedik helyen végeztek), Vang Sun pedig a 200 méteres férfivegyesúszásban lett aranyérmes, ahol a hetedik helyen végzett Cseh László búcsúztatta a karrierjét.