vezető szerkesztő
Fülszöveg
Tartalomjegyzék
Nagy Gábor

Asokadikpecsét

A bűn, a bűnhődés és a feloldozás hármasát kínálja János apostol látomásaiban, a Jelenések könyvében a hét pecsét, amelyeket a Bárány (vagyis Jézus) egymás után feltör. Sánta Ferenc, illetve a regényéből készített filmben a rendező Fábri Zoltán az ötödik pecsétig jutott el, amely a végítéletig további áldozatokat vetít előre. Ingmar Bergman klasszikusa a hetedik pecsét feltörésével a bűnösök megtérésére adott kegyelmi idő végét jelzi, majd az ítélet napja után megjön az arra érdemeseknek a feloldozás. A bűnről és a bűnhődésről szól, és semmilyen feloldozást nem kínál a Fidesz által beterjesztett törvényjavaslat a gyermekvédelemről, melyet címlapsztorink elemez. Ebből kiderül, hogy a tervezet meg sem kísérli kezelni a rendszer súlyos hiányosságait, a gyerekeknek ettől aligha lesz jobb, az érintett intézményekben dolgozókat a titkosszolgálati módszereket is bevető háttérellenőrzés kiinduló helyzetként jószerével potenciális bűnelkövetőkként kezeli.