Hszi Csin-ping Európában

Május 5-én európai látogatásra utazik Hszi Csin-ping kínai elnök. Először Franciaországban, majd Szerbiában tölt két-két napot, május 8–10. között pedig Orbán Viktor vendége lesz. Párizsban, akárcsak Olaf Scholz német kancellár két héttel ezelőtti pekingi látogatásán, a gazdasági kérdések mellett az orosz–ukrán béke lesz a fő téma. Mind Scholz, mind Emmanuel Macron francia elnök arra kéri Hszit, vesse latba befolyását Putyinnál a békés rendezés érdekében. Várhatóan ez lesz az egyik téma Orbán Viktorral is, de emellett számos gazdasági kérdés is terítékre kerülhet. Az mfor.hu információi szerint egy újabb autógyár Magyarországra jövetelét jelenthetik be Pécsett: várhatóan a Great Wall Motors Ora nevű középkategóriás és Wey nevű prémium kategóriás típusát gyártják majd. Az iho.hu közlekedési portál szerint pedig egy elkülönült, a hálózattól független, jelentős részben betonlábakon, magasvasútként működő, egyedi tarifás vasutat építenének a kínaiak a tervezett „mini-Dubai” és a Liszt Ferenc repülőtér között. Ez kínai hitelből, kínai technológiával és kínai cégekkel valósulna meg. Szó van arról is, hogy ugyanilyen pénzügyi konstrukcióban épülne meg a Budapestet elkerülő V0-s vasútvonal.