Alvin Bragg: a Trump-per ügyésze
Világ Kontúr
Tartalomjegyzék

Alvin Bragg: a Trump-per ügyésze

Két okból is a figyelem középpontjába került Alvin Bragg 50 éves manhattani kerületi államügyész. New York állam legfelső bírósága a múlt héten érvénytelenítette a szexlis erőszakért börtönbe zárt – és a me too mozgalom kiváltójaként emlegetett – Harvey Weinstein volt filmproducerre 2020-ban Manhattanben kimondott ítéletet, és új tárgyalást rendelt el, amin Bragg fogadkozása szerint a legjobb tudásuk szerint képviselik majd ismét a vádakat. Ennél is élesebb reflektorfényt irányít rá, hogy az ő vezetésével állították össze a pornósztárnak kifizetett hallgatási pénz csalárd könyvelése miatt Donald Trump elleni vádiratot, amelynek nyomán az USA történetében először áll büntetőügyben bíróság előtt volt elnök.