Molnár Csabát, a DK alelnökét, a Dobrev-árnyékkormány árnyékkancelláriaminiszterét kérdeztük.
¬ „Míg az emberek azt hitték, hogy a kormány leváltása Magyarék célja, sok ezren mentek ki a tüntetésükre. Mióta kiderült, hogy csak az ellenzéket akarják megosztani, már csak pár százan vannak” – írta ezt a Belügyminisztérium előtti tüntetésük után. Hogy magyarázza akkor a mostani debreceni tüntetés sikerét?
Nekünk a választásokon a Fidesszel van dolgunk, nem Magyar Péterrel. Ő és a pártja nincs a számunkra legfontosabb tizenöt kérdés között. Azzal foglalkozunk, hogy a súlyos megélhetési válsággal szemben, amire a kegyelmi üggyel egy erkölcsi válság is rárakódott, alternatívát tudjunk nyújtani.
¬ Ezt a válságot, úgy tűnik, mégis egy, a semmiből, pontosabban a NER-ből jött embernek sikerül kiaknáznia, s nem az eddigi ellenzéknek. Ebből csak levonnak bizonyos következtetéseket?
Továbbra is mi vagyunk a legerősebb, leghatározottabb, legkérlelhetetlenebb ellenzéke a Fidesznek.
¬ A legutóbbi Medián-felmérésből nem ez látszik, ott Magyar Péter 24, míg a DK csak 9 százalékon van.
A Závecz, a Republicon és a Publicus ellenben a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listáját mérte a legerősebb ellenzéki listának, 24-26 százalékra. Utóbbi kettő újabb is, mint a Medián. Ezek szerint történelmi csúcson állunk.
¬ Tehát nem vonnak le semmilyen következtetést a Magyar Péter-jelenségből?
Nem figyelünk rá, és nem is foglalkoztat bennünket. Azt persze látjuk, hogy az ellenzéki oldal DK-n kívüli részén tapasztalható mozgás, ami a kis pártokra hatással van, de minket nem érint.
¬ Ha már kis pártok: a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség létrejöttét azért meggyorsította valamelyest Magyar Péter megjelenése?
Ezeket a tárgyalásokat januárban kezdtük, amikor az említett úriembernek még a nevét sem hallottam. Úgyhogy a legcsekélyebb hatása sem volt rá.
¬ Mit ajánlottak a baloldali összefogásuk régi-új partnereinek?
A szövetség elsősorban a 2026-os parlamenti választásokra szól, hogy addigra a pártok minél szorosabban együttműködjenek.
¬ A DK az elmúlt évben az ellenzék vezető ereje lett, most viszont kaptak egy vetélytársat, aki éppen olyan vehemensen áll szemben önökkel, mint a Fidesszel. Nem gyengíti ez önöket akár hosszabb távon?
Megtanultuk, hogy ebben a választási rendszerben egy az egy ellen kell indulni: aki az ellenzéket megosztja, aki hivatalban lévő ellenzéki polgármesterekre jelölteket indít, az a Fidesz érdekeit szolgálja. Ez a legfőbb bajunk a Tisza Párttal. Mi továbbra is az ellenzék teljes összefogásában vagyunk érdekeltek.
¬ El tud képzelni olyan helyzetet, hogy a Tisza Párttal is összefognának?
Egyetlen feltételünk van az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban: az, hogy a partnerünk minden módon kizárja a Fidesszel való kapcsolatot. Nem lehet együttműködni az Orbán nélküli, a Rogán nélküli, a korrupció nélküli Fidesszel sem. Ráadásul ilyen Fideszről nincs tudomásunk.
¬ Nem lenne itt az ideje esetleg változtatni ezen a politikán?
Nem lehet legyőzni a Fideszt úgy, hogy együttműködünk vele.
¬ Hány mandátummal lennének elégedettek az EP-választásokon?
Soha nem tippelek, most sem fogok. Egy dolog fontos, hogy több szavazatot kapjunk, mint a korábbi választáson.
¬ Ha kevesebbet kapnának, annak lennének következményei a párt vezetésében, irányvonalában?
Teljesen bizonyos, hogy több szavazatot fogunk kapni. ¬ hamvay péter