Nyájaspolitikusok

Slovenski Branci

Hogy ki a zsidó, azt én döntöm el – mondta Bécs egykori főpolgármestere, a nem kicsit antiszemita Karl Lueger. A jelek szerint az orbáni kormányzati propaganda is hasonló babérokra törekszik, igaz, a médiamunkások nem azt határozzák meg, hogy ki a zsidó, hanem azt, hogy ki a baloldali, s nem maguk döntenek, hanem felsőbb sugallatra ragasztják rá a kijelölt áldozatokra a szélsőbalosság vagy az ultraliberálisság bélyegét. A baloldaliság pedig – legalábbis az orbáni újbeszélben – mindig és teljes mértékben egyenlő a háborúpártisággal.

Most éppen Juraj Cintula, Robert Fico szlovák kormányfő merénylője került fel a „szégyenlistára”; a cél annak bizonyítása, hogy az alighanem zavart elméjű lövöldöző szélsőbal–liberális háború- és Ukrajna-párti aktivista. A magyar kormánypropagandistákat az sem zavarja, hogy szinte valamennyi állításukról kiderült: nem sok közük van a valósághoz. A baloldaliság egyik „bizonyítéka” volt, hogy a szlovák sajtóban levicky spisovatel’-ként, azaz lévai íróként emlegetett Cintulából a propagandában baloldali író lett, hiszen a szláv nyelvekben – egyébként a szlovákban nem – a levij, levo baloldalt jelent. (Szlovákul a baloldal vl’avy, a baloldali pedig l’avicovy.) Egy másik állítólagos bizonyíték az volt, hogy Cintula egy fényképen szerepelt Martin Simeckával, a liberális Progresszív Szlovákia elnökének az apjával. Bár a fotóról kiderült, hogy azon nem a pártelnök apja, hanem egy másik író látható, a baloldalizás maradt. Az viszont valóban igaz, hogy – ugye, ultraliberálisként – a vadul cigányozó és korábban a Magyar Gárda ottani megfelelőjének tekinthető Slovenski Branci nacionalista és oroszpárti szervezettel barátkozó Cintula néhány hónappal ezelőtt egy tüntetésen Ukrajnát éltette, s a választáson a nem baloldali, viszont liberális Progresszív Szlovákiára voksolt.

Cintula és az általa támogatott Progresszív Szlovákia lebaloldalizása azért is furcsa, mert ha valaki baloldali Szlovákiában, az éppen Robert Fico és pártja, a Smer. Fico, ahogy kellett, 1984-ben jelentkezett, és két évvel később be is lépett a Csehszlovák Kommunista Pártba, majd miután a Václav Havel-féle „gaz liberálisok” győzelemre vitték a bársonyos forradalmat, átlépett a Demokratikus Baloldal nevű pártba, aztán később megalapította az árulkodó nevű, ma is az ő vezetése alatt működő Irány – Szociáldemokrácia nevű tömörülést.

Míg Szlovákiában Orbánékat nem zavarja Fico baloldalisága, Lengyelországban sikerült „szélsőbalt” hazudni Donald Tusk igazán baloldalinak nem nevezhető kormányából, amelyben ugyan az Új Baloldal is részt vesz, de a koalíciós partnerek – köztük a legnagyobb pártszövetség, a Polgári Koalíció – nem a baloldalon állnak. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a korábban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) sem volt baloldali, Orbánék érvrendszere szerint mégis háborúpárti volt, mert nem támogatta Ukrajna segélyezésének a leállítását, ami nagyjából egyenlő lenne a megtámadott ország kapitulációjával.

Fordított trükköt játszott el a magyar kormánypropaganda Szerbiában, ahol a koalícióban meghatározó szerepet játszanak a baloldali pártok is, a budapesti köztévében mégis úgy tűnik, hogy a baráti szomszédos államban nem osztottak lapot a baloldaliaknak. Az Alekszandar Vucsics államfőt támogató koalícióban ugyan a nacionalista és populista Szerb Haladó Párt (SZNSZ) a legnagyobb erő, de azért ott van a Szerb Szocialista Párt, a Szocialisták Mozgalma, a Nyugdíjasok, Farmerek és Proletárok Egyesült Pártja, de még Szerbia Szociáldemokrata Pártja is, amelyek támogatása nélkül az SZNSZ-nek nem lenne meg a többsége.

A Horvátországról szóló híreknél is vigyázniuk kell a magyar közmédiamunkásoknak, hogy mi hogyan hangozzon el. Ott ugyanis éppen a nacionalistákkal együtt kormányzó jobboldali – és keresztény – HDZ támogatja feltétel nélkül Ukrajnát, míg a szociáldemokrata, a Fidesz-logika szerint tehát háborúpárti elnök Zoran Milanovic valójában olyan, mintha a Fidesszel közösen írt papírból olvasná fel az Ukrajna-politika téziseit. Hibának tartja az ukrajnai fegyverszállításokat, ellenzi a NATO-bővítést, és azt állítja, az oroszok semmiféle atrocitást nem követtek el Ukrajnában. Bónuszként azt ismételgeti, hogy nincsnek közös európai értékek, Horvátország csak a pénz miatt csatlakozott, s ha valaki megtámadná a NATO-tag balti államokat, Zágráb a kölcsönös védelmet előíró 5-ös cikkelyt figyelmen kívül hagyva nem küldene katonákat a térségbe. ¬ Németh András