Világ Kontúr
Karim Khan: az ICC eltökélt főügyésze

AFP / JOHN THYS
Szokatlan módját választotta a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze, hogy bejelentse: elfogatóparancsot kér az izraeli kormányfő és védelmi minisztere, illetve a Hamász palesztin szélsőséges szervezet három vezetője ellen. Az 54 éves, háborús bűnökre specializálódott, tapasztalt nemzetközi jogász előre felvett televíziós nyilatkozatban közölte a kérését, meg sem várva a törvényszék háromtagú bírói tanácsának döntését. Ráadásul a tervek szerint előtte izraeli látogatásra készült, amely azonban elmaradt. Ugyancsak rendkívüli, hogy közzétette az ügyben felkért szakértőkből – köztük Christine van den Wyngaert belga és Amal Clooney brit jogászból – álló listáját, mintha igazolni akarná a bizonyítékai erejét.