Rajtunkarontás

A legtöbben jobbára csak a híres, bár vajmi kevéssé hiteles Manet-festmény révén ismerik Miksa mexikói császárt, aki III. Napóleon bátorítására és – tudtán kívül – a francia uralkodó strómanjaként megkísérelt birodalmat alapítani az Egyesült Államok határától délre. Edward Shawcross brit történész könyve, a Helikon gondozásában megjelent Mexikó utolsó császára most rekonstruálja e kalandor vállalkozás emberi és nagypolitikai összetevőit, eredendő esélytelenségét – és halványan felderengő esélyét. A merész terveket dédelgető és korántsem tehetségtelen főhercegi pár úgy indult el ugyanis az Újvilágba, hogy Mexikóban liberális császárságot teremtsen, kihasználva az Észak és Dél között nagyban dúló polgárháborút. Ámde hamar kiderült, hogy Miksa határozatlan, a legkevésbé sem hatékony, s hogy tábora makacs konzervatívokból áll, akiknek eszük ágában sem volt megbékélni vagy pláne engedni az ellenfeleiknek. A fegyveresen küzdő mexikói liberálisok pedig a legkevésbé sem tartottak igényt európai uralkodóra, még ha felsejlett is egyik-másik hazafiban, hogy Mexikó számára a közeli nagy szomszéd, az USA imperializmusa nyomasztóbb, mint az Óvilág hasonló törekvései. Az Oxfordban végzett, a francia imperialisták latin-amerikai befolyását tanulmányozó Shawcross első, angolul 2022-ben megjelent könyvében remekül adja elő, miként tétovázta el szép sorban minden esélyét Miksa: előbb hatalmának konszolidálására, aztán a lemondásra, az ország békés elhagyására, végül megszökésre az ostromlott Querétaróból, illetve a börtönéből. Így nem maradt más hátra, mint hogy úriemberként viselje magát a kivégzőosztag előtt, Mexikót és annak függetlenségét éltetve. Ami azért bizarrságában sem nélkülözte a lovagi eleganciát.