A pelikán
Percekig tartó csenddel kezdődik az előadás. Az anya, Elise (Tóth Ildikó) áll a csupasz falú, egyetlen malacfejű kanapéval berendezett színpadon, és érzelmek váltakoznak az arcán az ellágyulástól az önhittségen át a gonoszságig. Az ezt követő monológjából kiderül, hogy nemrég meghalt férje vélt vagy valós vagyonának megszerzése a tét. Az asszony pelikánnak képzeli magát, azt hiszi, hogy a madárhoz hasonlóan ő is saját vérével táplálta gyerekeit. Rövidesen a fia, az egyetemista Fredrik (Major Erik) jön be; minden szavából, mozdulatából süt, hogy segítségre szorul. Az anya azonban csak a nászútjáról visszatérő lányát várja. Megérkezik Gerda (Sodró Eliza), akinek mentális problémái szembetűnőek. Újdonsült férje, Axel (a Katonából „kölcsönzött” Bányai Kelemen Barna) nem sokra tartja. Bezzeg az anyóst magasztalja, és amikor magukra maradnak, csókokkal árasztja el. Axelt csak a pénz érdekli, a szeretőjével közösen fundálták ki, hogy a nő lányával, Gerdával köt érdekházasságot. Az anya pedig önképével ellentétben vérét szívja a környezetének. Manipulál, hazudozik, hagyja éhezni vagy kásával kínálja a gyerekeit, míg ő titkon lakomázik. Nem enged befűteni, hiába panaszkodnak a többiek, hogy fáznak. Lelkileg is bántalmazza Gerdát és Fredriket, kijátssza őket egymás ellen. Közben magát tünteti fel áldozatnak. Az apa halála is az ő lelkén szárad, ami után a gyerekeik szembesülnek a valósággal, és nem akarnak többé hazugságban élni, az igazság azonban elviselhetetlen a számukra. Ördög Tamás rendező szívesen választ a családon belül sokáig lappangó indulatokat felvető darabot, Henrik Ibsen színművei után nemrégiben Tennessee Williamstől A vágy villamosát állította színre. A pelikán szerzője, August Strindberg a téma nagymestere volt, és ahogy neki, a rendezőnek is van humora, fel is csillan az amúgy idegborzoló produkcióban, amely komoly erőpróba a kiválóan teljesítő színészeknek.
