Ellenzéki feltámadás

Az általa reméltnél kisebb győzelmet aratott az indiai parlamenti választáson a Narendra Modi kormányfő vezette hindu nacionalista Bharatíja Dzsanata Párt (BJP). A kedden kezdődött szavazatszámlálás részeredményei alapján a párt rosszabbul szerepelt, mint 2019-ben, elvesztette abszolút többségét, de a szövetségeseivel alkotott Nemzeti Demokratikus Szövetség (NDA) – az előzetes számítások szerint – 292 mandátummal kormányképes többséget szerzett az 543 tagú alsóházban. Az április 19-én kezdődött, hét szakaszban tartott szavazás szombaton ért véget. A 73 éves Modi 2014 óta egymás után harmadszor foglalhatja el a kormányfői széket, ami eddig csak az ország alapító-miniszterelnökének, Dzsaváharlál Nehrunak sikerült. A baloldali Kongresszus vezette, 37 pártból álló INDIA ellenzéki tömörülés a vártnál sokkal jobb eredményt ért el, 233 körzetben nyert, és megakadályozta a BJP földcsuszamlásszerű győzelmét. A világ legnagyobb választásának nevezett megméretésen több mint 640 millió szavazatot kellett összesíteni, ami 66 százalékos részvételt jelent. Modi és a BJP a 80 százalékos hindu többség vallási és nacionalista érzelmeire igyekezett hatni, miközben a hatalmon lévő párt kampánya nem volt mentes a muszlimellenes hangoktól sem. A Kongresszus vezetői – köztük Rahul Gandhi, Nehru dédunokája – a demokratikus és szekuláris berendezkedés leépítésével vádolták Modit. Mindazonáltal Modi népszerűségi indexe 75 százalékos, ami a legmagasabb a világ 25 vezetőjének ilyen mutatóját figyelő Morning Consult amerikai adatelemző cég szerint.