Védett Sulyok

A Fidesz–KDNP megakadályozta, hogy – a rendszerváltás óta első ízben – a köztársasági elnök ellen megindulhasson az akár hivatalvesztéssel is járó megfosztási eljárás. Utóbbit az ellenzék azért kezdeményezte Sulyok Tamás ellen, mert a DK állítása szerint az államfő még évtizedekkel ezelőtt, ügyvédként „földmutyiban” működhetett közre. Az összellenzéki megfosztási javaslat nyomán tartott titkos parlamenti szavazáson 41 képviselő voksolt az eljárás megindítására, 132 honatya – feltehetően a Sulyok megválasztását korábban megszavazó kormánypártiak – ellene. Az eredmény borítékolható volt, miután a fideszes többségű igazságügyi bizottság eleve úgy terjesztette szavazásra az indítványt, hogy nem javasolja a támogatását, mivel Sulyok nem követett el jogsértést. A bizottság azt a minősítést is megengedte magának, hogy az akciót puszta kampányfogásnak tartja. Mint a HVG korábban megírta, ha történt is esetleg jogsértés a Sulyok által korábban ügyvédként jegyzett szerződésekkel kapcsolatban, az már elévült. Jogilag pedig azért sem számoltatható el az államfő, hogy egykori – például arannyal is kereskedő – cégei furcsa körülmények között szívódtak fel Romániában, illetve az akkori Jugoszláviában.