Étteremmel szüretelne Bánki Erik fia

Újabb vállalkozást indított a Fidesz országgyűlési képviselőjének még mindig csak 21 éves fia, Bánki Ábel. A Fruit Grab2Go Kft.-ben egy kortársa a másik tulajdonos, és a cég fő tevékenysége az éttermi vendéglátás. Bánki Ábel már két évvel ezelőtt beszállt az üzleti életbe, és azóta ez a negyedik vállalkozás, amelyben érdekelt. Agrárcégeinek mindegyike villányi, részben szőlő-, részben pedig egyéb növénytermesztéssel foglalkozik. Első pillantásra nem túl jövedelmező üzletekbe fogott bele, hiszen tavaly a Farming Kft. 80 millió, a Villfarm 39 millió forintos veszteséget szenvedett el, és éppen csak pozitívban zárt az S-Agro is. Túl nagy veszélyben mégsem lehetnek ezek a gazdasági társaságok, az ifjabb Bánkinak ugyanis tőkeerős tulajdonostársa van: a GVC George’s Venture Capital Zrt., amely 2023-ban 3,6 milliárd forint adózott eredményt ért el. Ez annak a vállalatcsoportnak a zászlóshajója, amely az elmúlt másfél évtizedben Hungast márkanév alatt a közétkeztetés legnagyobb szereplőjévé vált, miután eleinte főleg a fideszes önkormányzatoktól kapott megbízást az iskolák, szociális intézmények ellátására. Ezt a sajtóban annak idején azzal magyarázták, hogy a GVC tulajdonosa, György Tamás baráti kapcsolatokat ápol a Fidesz baranyai politikusával, Bánki Erikkel.