Kimutathatatlan kapcsolat?
Gyakran hallani, hogy a kövérség hozzájárulhat az öregkori elbutuláshoz, a kognitív funkciók hanyatlásához, a demenciához. A megállapítás logikusnak tűnhet, hiszen bizonyított, hogy az elhízás károsítja az apró agyi ereket, hozzájárul a magas vérnyomáshoz, a cukorbetegséghez, és krónikus gyulladásokat is okozhat, márpedig ezek mindegyike összefüggésbe hozható a demenciával. Vannak azonban olyan kutatások, amelyek épp az ellenkezőjét sugallják, úgynevezett elhízásparadoxonként azt állítva, hogy a túlsúly egyfajta védelmet jelent az elbutulással szemben.
Mi az igazság? E kérdés nyomába eredt Scott Chiesa Alzheimer-kutató, aki szerint még ha nem is foglalkozunk az elhízás vagy a demencia precíz meghatározásának nehézségeivel – mindkettő igen tág határok között mozoghat –, a problémát a rendelkezésre álló adatok jelentik. A megnyugtató eredményt egy randomizált kísérlet jelentené, amelybe emberek ezreit vonnák be. Az alanyok felét felhizlalnák, és ha ők később nagyobb valószínűséggel szenvednének demenciában, akkor egyértelmű lehetne a válasz. Ilyen vizsgálat azonban roppant idő- és költségigényes lenne, nem is beszélve az etikátlanságáról.
A kutatók ezért inkább a megfigyeléses vizsgálatokra támaszkodnak, amelyek során sok éven keresztül kísérik figyelemmel a kutatásba bevont személyeket, hogy kiderüljön az esetleges összefüggés. Az ilyen tanulmányok megbízhatóságát azonban különféle torzítások ronthatják – jegyzi meg Chiesa –, például ha a követési idő nem elég hosszú, vagy ha a kísérletbe bevontak túlságosan idősek. Ilyenkor ugyanis könnyen elképzelhető, hogy már korábban megjelent náluk a demencia, és ez a betegség is hatással volt a testsúlyuk alakulására.
Egy másik befolyásoló tényező független lehet a demenciától és a testsúlytól is. A gyermekkori intelligenciát csak ritkán mérik a megfigyeléses kutatásokban, holott korábban, egy 50 éven keresztül tartó nyomkövetéses vizsgálatban már kimutatták, hogy az alacsonyabb gyerekkori intelligencia egyaránt összefügg a későbbi demenciával és az elhízással, tehát ez is magyarázhatja, hogy egy elhízott ember hajlamosabb az elbutulásra, mint normál testsúlyú társa.
Scott Chiesa szerint a probléma kezelésére megoldást jelenthet a mendeli randomizációs vizsgálat, amit a természet véletlenszerű vizsgálatának is neveznek. Egy ilyen kutatás során a tudósok aszerint osztanak két csoportra egy populációt, hogy az illetők rendelkeznek-e elhízást okozó génnel (génekkel), vagy sem. Mivel az ilyen gének véletlenszerűen öröklődnek, a két csoport minden tényező tekintetében egyenrangú lenne – kivéve az elhízást. A tagoknál megjelenő demenciát ezért úgy lehet értelmezni, hogy az összefüggésben áll az elhízással. Közel egy tucat tanulmány alkalmazta ezt a technikát, közülük azonban csupán egy talált kapcsolatot a túlsúly és az elbutulás között.
Chiesa végül arra jutott, hogy ma még korai bármilyen következtetést levonni a kérdésben. Idővel majd egyértelműbb válasz születhet, ahogy egyre több adatot gyűjtenek össze, és egyre jobb technikákat dolgoznak ki. De addig is azt javasolja, hogy még ha nem is okoz feltétlenül demenciát az elhízás, érdemes a testsúlyt kordában tartani, hiszen így bizonyítottan számos egészségügyi kockázat csökkenthető. S ha netalán még az elbutulásé is, az csak további előny lehet.
