Befolyás alatt

Eljárást indított a Transparency International Magyarország (TI) ellen a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH). Az egyedi, átfogó jellegű vizsgálatot azzal indokolták az SZH-nál, hogy a TI külföldről származó támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytat. Levelében a hivatal 62 kérdést tett fel a TI-nek a működésével és támogatásaival kapcsolatban, amelyek megválaszolására harminc napot adott. A TI megadja a választ, de néhány nappal ezelőtt alkotmányossági panaszt nyújtott be, mivel a szuverenitásvédelmi törvény több rendelkezését alkotmányellenesnek tartja, többek között azt is, hogy az SZH eljárása és megállapításai ellen nem lehet jogorvoslattal élni. Az Átlátszó oknyomozó portál is kapott egy hasonló levelet a hivataltól. A vizsgálat pikantériája, hogy mindkét szervezet tagja az Integritás Hatóság mellett létrehozott Korrupcióellenes Munkacsoportnak. Az Európai Bizottság korábban már jelezte, súlyos problémákat lát a szuverenitásvédelmi törvénnyel kapcsolatban, ezért februárban kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormánnyal szemben. Az SZH mindeközben több mint négy hónapig működött hivatalos honlap és telefonszám nélkül, nem lehetett tudni, hány főt foglalkoztatnak és kik a vezetői. Ennek ellenére februárban 48,3 millió, márciusban százmillió, májusban pedig már 1,6 milliárd forintot csoportosítottak át a hivatal dologi kiadásaira.