Megbolygatta a kelet-ázsiai régiót észak-koreai és vietnámi látogatásával Vlagyimir Putyin, aki más-más dolgot kapott a két országtól, s a kavarásával Kínát is bosszanthatja.
Putyin és Kim köszöntése Phenjanban. Két jóbarát
AFP / GAVRIIL GRIGOROV
Oroszországbólszeretettel
Az Aurus Senat próbaútja. Ki vezet kit?
AFP
A szovjet pártfőtitkárok hazai gyártású, ZIL-41047 jelű limuzinnal jártak, majd orosz elnökként Borisz Jelcin váltott a Mercedes-Benz W140 S-Class speciális, egy belga céggel páncélozottá alakított változatára. A W221 S-Class Pullman Guard sebezhetetlenné varázsolt modelljét a világ számos vezetője használta, 2008-ban ebben ülhetett a beiktatási ünnepségén Dmitrij Medvegyev, amikor négy évre beugrott államfőnek Vlagyimir Putyin helyett, aki a visszatérte után utasítást adott egy hazai elnöki luxusautó gyártására. A Központi Autóipari Kutatóintézet (NAMI) tervei alapján a célra létrehozott Aurus Motors nevű gyárban Putyin negyedik mandátumának kezdetére, 2018-ra készült el a Senat páncélozott luxuslimuzin, amely már a 6,62 méteres hosszúságával is tekintélyt parancsol.
Az „orosz Rolls-Royce”-t – amelynek sorozatgyártása is elkezdődött, s az ár a megrendelő igényeitől függően egymillió dollárig is felszaladhat – Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor megcsodálta, amikor tavaly ősszel az orosz Távol-Keleten járt. Ezt Putyin is észlelhette, mert idén februárban küldött Kimnek egy Senatot, amely a gyártó honlapja szerint „az oroszok karakterére jellemző méltóság és erő megtestesítője”. Az orosz elnök a mostani phenjani látogatására is vitt magával egyet ajándékba, amit felváltva vezettek a kamerák kereszttüzében, s Kim cserébe két ritka észak-koreai pungszan vadászebet adott a kutyakedvelő Putyinnak.
A 40 éves, gyerekkorában svájci magániskolába járt Kim – az apjához, a 2011-ben elhunyt Kim Dzsong Ilhez hasonlóan – szereti a luxust, s különösen vonzódik az autók iránt. Az észak-koreai diákoknak egyéb hőstettei mellett azt tanítják, hogy már háromévesen megtanult vezetni. Li Jang Dzsong, a szöuli Koreai Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója szerint a személyes gyűjteménye valószínűleg több mint száz gépjárműből áll, amelyek között vannak Mercedes-Benz limuzinok, Rolls-Royce Phantomok, golyóálló Lexus szedánok, de használt Fordok és a halálos ellenségnek tartott Dél-Korea vezető autógyárában, a Hyundainál készült egyterűek is.
A két Aurus Senattal Putyin megszegte az ENSZ-szankciót, amely Phenjan nukleáris és rakétafegyverkezése miatt tiltja a luxuscikkek exportját a sztálinista, zárkózott diktatúrába, ám ezt a sorompót Kim nem először kerülte ki. A The Wall Street Journal amerikai napilap tudomása szerint 2018-ban két államfői szintű Mercedes-Benz limuzin öt országon keresztül, négy hónap alatt, három szállító repülőgép munkájával érkezett meg Phenjanba.
Az észak-koreai köztévé tudósításaiban Kim közelében gyakran feltűnik egy-egy slusszkulcs, azt sugallva, hogy maga is szeret volán mögé ülni. 2018-ban Szingapúrban, a Donald Trumppal tartott csúcstalálkozóján megcsodálhatta az amerikai elnöki limuzint, ám nem ülhetett bele, csak az ablakon leshetett be, és szóba sem kerülhetett, hogy kapjon egyet. Államalapító nagyapja, Kim Ir Szen az 1950-es években még a szovjet szövetségeseitől kapott ZIS limuzinnal járt, Kim Dzsong Il pedig a Mercedes-Benzeket kedvelte. Haláluk után viszont a koporsójuk (1994-ben, illetve 2011-ben) az 1970-es évek közepén gyártott, páncélozott, klasszikus amerikai Lincoln Continental tetején, virágágyon araszolt az utolsó útjukon.