Versengésakoncért

Nemtelen támadásnak nevezte a vele készült július közepi, úgymond mélyinterjúban Sulyok Tamás azt, hogy a sajtó – köztük a HVG-ben Karsai László történész – feltárta és dokumentumokkal bizonyította: az államfő apja a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjeként 1944 júniusában lelkesült cikkben köszöntötte a hitleri megszállást, az ország mentesítését a „zsidó vértől”, vagyis a deportálást, s élen járt az elhurcoltak vagyonának megszerzésében. De rögtön pontosítani szükséges: még elhurcoltakról sem beszélhetünk, hiszen a székesfehérvári gyűjtőtáborból „csak” 1944. június 11-én indították el Auschwitz felé a jogfosztott magyar állampolgárokkal zsúfolásig tömött vagonokat. A polgári foglalkozására nézve ügyvéd Sulyok László viszont már négy nappal korábban akcióba lépett. Előbb átvette gettóba zárt kollégája, Lőwy Endre irodáját (és ügyfeleit), majd június 9-én kérvényben igényelte ki pártszervezete számára a „Váradi Imre és Bloch Sándor zsidók tulajdonában lévő” 4 szobás, 6 mellékhelyiséges lakást a város egyik legelőkelőbb házában. Ugyanezen a napon egy másik levélben „az elkobzott zsidó bútorokból” megfelelő számú szekrény, asztal, írógép, telefon juttatását is kérték a címzettől új helyiségeik berendezésére. Az agilis polgármester, a frissen kinevezett Kerekes Lajos már másnap postáztatta a kiutaló véghatározatot. E korántsem tréfás dokumentumokat idén tavasszal a Hócipő című szatirikus kéthetilap bányászta elő.

Felmenőik gyarlóságaiért, gyalázataiért az utódok értelemszerűen nem felelnek. Azonban az apját korábban nyilvánosan istenítő, a kommunista korszak üldözöttjének, mi több – a valósággal köszönőviszonyban sem álló módon –, halálra ítéltjének nevező köztársasági elnök a szakácstudománya rejtelmeit részletesen taglaló „mélyinterjúban” a kínos témát rémisztő kijelentéssel zárta rövidre. Az ügy „ugyan árnyalta bennem az édesapámról kialakult képet, de egyáltalán nem változtatta meg”. E szerint érvényesnek tekinti korábbi, márciusi nyilatkozatát, hogy az apja – a Szálasi Ferenc pártjainál is szélsőségesebb, a nácikkal fenntartás nélkül kollaboráló párt megyei vezetője – „szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”.

Ehhez hasonló elfogultságot korábban csak a „magyar Eichmann”, Endre László gyermeke hangoztatott 2004-ben, Varga Ágota Leszármazottak című emlékezetes dokumentumfilmjében. A kamerába néző ősz férfi – el-elfátyolosodó szemmel – kitartóan bizonygatta, hogy rajongva szeretett édesapja igaz fajvédő magyar hazafiként folytatta „igazságos és szükséges” harcát. Endre Zsigmond azonban nem közjogi méltóság volt, hanem „csak” a rendszerváltás után emigrációjából hazatért holokauszttagadó.