Minden korábbinál nagyobb mértékben szakadt el a kormánytagok fizetése az olyan átlagemberek jövedelmétől, mint egy tanár, egy gyári munkás vagy egy nyugdíjas. A júniusi választások után a miniszterelnök tovább emelte kormánya tagjai, közöttük is főként Lantos Csaba energiaügyi és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bruttó bérét, de növekedett a kormányfői apanázs is. Az inflációt könnyedén kijátszó emelések eredményeként úgy alakult, hogy míg 2022 elején a miniszterelnöki fizetés még csak három és félszeresét tette ki egy középiskolai tanár átlagos havi bruttó bérének, 2024-ben már több mint a hétszeresét. Az átlagos öregségi nyugdíj 2022-ben még a kilencedrésze volt a kormányfői bérnek, 2024 nyarán már csak a huszada.
A fővárosban is tízmilliós vezetői jutalmak borzolták a kedélyeket a közszolgáltató cégeknél, a szakszervezetek fel is vetették Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy hasonló arányban a buszsofőrök, a szemetesek és a kertészek is kaphatnának pluszpénzt. Lapzártánkig nem kaptak választ a felvetésükre.
Alapvetően nem ördögtől való, ha a politikusok és a közszolgálat más, magas beosztású vezetői a nemzetgazdasági átlaghoz képest kiemelkedően jó fizetést kapnak, sőt ideális körülmények közt ez szükséges ahhoz, hogy jó minőségben működjön az állam. Ha ugyanis egy magas állami posztért nem jár versenyképes bér, akkor félő, hogy a megfelelő képzettséggel és tapasztalatokkal rendelkező emberek nem az állami szférát választják – ha politikusokról van szó, akkor nem a politikai pályát. Kérdés, hogy Magyarországon ez az alapvetés érvényesül-e: politikai váltógazdálkodás nincs, a politikai és állami felső vezetői pozíciók elnyerésében pedig a jelek szerint kiemelkedően fontosak a hatalomtechnikai szempontok és a személyes kapcsolatok. Mondhatni, fölösleges a legjobbakéval vetekedő fizetést kínálni egy olyan pozícióért, ahova a legjobbaknak esélyük sincs bejutni. S talán akkor sem akarnának, ha bejuthatnának.
A másik szempont a korrupció. Ahol alacsony a legálisan elérhető jövedelem, és sok a kísértés, ott magas a korrupciós kockázat. Avagy akit nem fizetnek meg megfelelően, az megtalálja a módját, hogy kiegészítse a jövedelmét. A mérleg másik serpenyőjében természetesen ott kell lennie a lebukás és a súlyos számonkérés reális fenyegetésének. Ideális esetben, ha a legális jövedelem kellőképpen magas, az esetleges törvénysértés miatti büntetés pedig valószínű és szigorú, az érintett aligha fog kockáztatni. A magyar valóságra azonban itt is nehéz ráilleszteni az alapelveket: hiába keresnek kiemelkedően jól a politikusok, vannak korrupciógyanús ügyek. Igaz, azoknak gyakorlatilag nincs következményük, legyen szó organikusan növekvő miniszteri ingatlanról vagy a kormányfő baráti magánrepülőzéséről. Az utóbbi – legalábbis parlamenti be- és elszámolást követelő – ügyet Orbán Viktor az Országgyűlésben ezzel zárta le: „Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni.” Majd hozzátette, hogy szeretné ő látni azt az embert, aki őt lekötelezi.
Mindenesetre vannak olyan országok, ahol nem kell kiemelkedő fizetés az állami vezetőknek ahhoz, hogy ne tomboljon a korrupció. Az Európai Unióban például Dánia a legkevésbé korrupt, a kormányfője mégis csak a 2,7-szeresét keresi a dániai bruttó átlagbérnek. Bár abszolút értékben a német kancellár keresi a legtöbbet az uniós kollégák között, de ez még így is csak 5,9-szerese az ottani átlagbérnek. Orbán Viktor ebből a szempontból az uniós toplista élén van, miniszterelnöki fizetése az átlagbér 9,5-szerese. Sehol másutt nincs ekkora szakadék, miközben Magyarország a Transparency International korrupcióérzékelési indexe szerint az unió legkorruptabb állama.
