A miniszter lakbére

Az agrárminiszter Nagy István budapesti szolgálati lakásáért havi 372 ezer, a szentendrei illetőségű kormányszóvivő, Vitályos Eszter fővárosi albérletéért havi 470 ezer, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár hivatali lakjáért pedig 230 ezer forintot fizetnek az adófizetők – derül ki a HVG közérdekű adatigényléséből. Mayer Gábornak, a Közigazgatási és Területfejlesztési minisztérium államtitkárának is bérelnek szolgálati lakást, ám hogy mennyiért, azt a tárca nem árulta el. Kovács, Vitályos és Mayer a lakbér mellé egy-egy, nagyjából 10 millió forint értékű kisterepjárót is kapott használatra, és utóbbi kettőnek cafeteria, valamint gyermeknevelési, illetve iskolakezdési támogatás is jár. Az állami vezetőkön kívül 78 országgyűlési képviselőnek is bérelnek lakást, összesen havi 30 millió forintért. Pedig köztük is akad, aki a fővároshoz közel lakik: Dömötör Csaba fideszes államtitkárnak Vácon vannak ingatlanjai, mégis 200 ezer forintért bérelnek számára egy 30 négyzetméteres lakást. A legdrágább szolgálati lakása havi 534 ezer forintos lakbérrel a fideszes Jakab Istvánnak van.