Jelena Kosztyucsenko
Portré
Tartalomjegyzék

¬ Meg akarták mérgezni, ezért kellett elhagynia Ukrajnát, de Oroszországba sem térhet vissza. Hogy van most, érez félelmet?

Félelmet nem érzek, inkább frusztráct és dühöt, mert elvették tőlem a szakmámat. Leginkább Oroszországról szeretek tudósítani, most pedig Oroszországon kívül élek, és nem tudnék visszatérni anélkül, hogy ne kapnék halálos fenyegetéseket. Depresszs vagyok. De volt már ilyen, és tudom, van kt belőle. Sokat segít a feleségem, a barátaim, a Novaja Gazeta munkatársai és az olvasóim, akik folyamatosan írnak nekem, hogy „itt vagyunk, hnyzol nekünk, szükségünk van rád, maradj erős”. Ami azért is segít, mert tudom, ez nem tart örökké. Azt nem mondhatom ugyan, hogy drámaian megváltozott volna a kockázat, mert mindig is tudtam, milyen veszélyes független újságírónak lenni Oroszországban. Az újságomnál például hat kollégámat ölték meg.