Akarrólaolvasni?

Túry Gergely

¬ Mikor történt meg, hogy kívülről láttál rá a saját életedre, és úgy érezted, hogy valamin változtatni kell?

Nagyon későn, úgy három-négy éve. Sokáig úgy gondoltam, ez a gyerekkorom, már túl vagyok rajta, egyetemre mentem, saját családom lett, nem kell vele foglalkoznom, a jelenemre és a jövőmre kell koncentrálnom. Néhány évvel ezelőtt tűnt fel, hogy továbbra is vannak olyan elakadásaim, amelyeket el tudok ugyan leplezni, tudok úgy tenni, mintha nem lennének, és jól funkcionálok családfőként és humoristaként is, de ezek az elakadások attól még léteznek.

¬ Milyen elakadásokra gondolsz?

Otthon például örökös határozatlanságot, bizonytalanságot éreztem, azt, hogy a saját családomban is igyekszem észrevétlen maradni, és nem gondot okozni, ahelyett hogy kezdeményező módon lennék jelen. Azzal együtt, hogy szeretem a feleségemet és a gyerekeimet is. És visszatértek a gyerekkori emlékeim, ahogy igyekeztem minél kevesebb vizet zavarni, hiszen van elég baj amúgy is. Egészen hétköznapi szituációkra gondolok: hova menjünk nyaralni, mit csináljunk hétvégén? Mindenre azt mondtam, hogy „nekem mindegy, döntsétek el ti”. (…) Egy ponton azt éreztem, hogy ez így nem vezet sehova, gyors kiégés és elkedvetlenedés lesz a vége. Közben a kezembe került egy könyv alkoholbeteg családokban felnőtt gyerekekről, és akkor rám zuhant ez az egész, hogy nem az én elszigetelt problémámról van szó, hanem ismétlődő kulcsmotívumokról, amelyek mindig megjelennek ezeknél a gyerekeknél felnőttkorukban. Végre rájöttem, mi lehet a bajom, mi az oka az elakadásaimnak. Mivel egyébként teljesen jól funkcionáltam, korábban nem éreztem azt, hogy szakember segítségét kéne kérnem. Hova panaszkodjak? – gondoltam. Ezt követően viszont egyik könyvet olvastam a másik után, illetve Hoffmann Kata klinikai szakpszichológussal beszélgettem sokat, akivel azután elkezdtünk egy függőségpodcastot is csinálni, ez a Töltsd velünk! A podcastra készülés is sokat segít, hogy elmélyüljek a témában, de a most futó estemen is rengeteget beszélek erről, és ez mind hozzájárul ahhoz, hogy feldolgozzam a múltamat. Sok visszajelzést kapok arra vonatkozóan, hogy ez mennyit segít a nézőknek is.

¬ Csak attól, hogy elkezdted megfejteni magad, megváltoztak a működési mechanizmusaid?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy szép lassan kezdenek változni. És nyilván mindig maradni fognak olyan pontok, ahol még lehetne tovább csiszolgatni, de legalább már elindultam az önismereti úton. Ráadásul az az érdekes, hogy ez pontosan az az út, amin a függők is átmennek, körülbelül ugyanazok a korrekciók várnak rám is. Ugyanúgy, ahogy egy függőt sem lehet gyógyultnak nevezni, a hozzám hasonlók sem fogják soha azt érezni, hogy készen vannak. (…) Abszolút érzem, hogy egyre inkább a gyökerüknél tudom megragadni a problémákat, és ezáltal az emberekkel a kapcsolataim is tudnak őszinték és mélyek lenni. Onnantól, hogy meg tudtam magamat szeretni, és ezért jobban meg merem mutatni, mi zajlik bennem, mást is „jobban” tudok szeretni. Elkezdtem például ölelgetni embereket.

¬ Egyszer beszéltél arról, hogy ami­óta sze­mélyesebbek a műsoraid, erősebbek a tapsok.

Igen, mert az emberek ezekben a történetekben végső soron magukra ismernek. Nem kell attól félnem, hogy kiadom magam, hisz ugyanabból az anyagból vagyunk mindannyian. És minél mélyebbre ások magamban, annál több emberhez szólok.

¬ Kompatibilisek ezek a traumák a nevetéssel?

Állandó kihívás, hogy úgy beszéljek fontos témákról, hogy a közönség tudjon nevetni, és még igazam is legyen. (…) Még az is eszembe jutott, hogy megkérdezem a ChatGPT-től, milyen javaslatai vannak az életközepi válság „gyógyítására”. Az első ötlete az volt, hogy fessem be a hajamat, ami ugye nekem nem opció, mert kopasz vagyok. Következőnek azt ajánlotta, hogy kezdjek el edzeni. Na de én 30 éve edzek folyamatosan! Sajnos a többi javaslata sem működött, de tényleg mókás volt, hogy egy ember, akinek látszólag semmi baja, kétségbeesetten próbál megoldást keresni egy problémára, ami nem is létezik. Ez már önmagában tökéletes stand-up-helyzet.

(A humoristával Gócza Anita készített interjút, amely teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvasható.)