Puhalandolás
Az USA jegybankja a kamatcsökkentéssel az infláció letörése után a munkanélküliség alacsonyan tartására koncentrál, miközben senki nem törődik a költségvetési hiánnyal és az államadóssággal.

Amerika dolgozik

Feloldottkormányzár
Donald Trump helyett a józan eszére hallgatott Mike Johnson, a republikánus többségű képviselőház elnöke, amikor vasárnap belement abba a kétpárti kompromisszumba, amely a következő pénzügyi év október 1-jei kezdetétől december 20-áig garantálja a szövetségi kormány finanszírozását. Az előző javaslatát a múlt héten leszavazták a kongresszus alsóházában, ahol 14 republikánus voksolt ellene és három demokrata mellette. Abban az szerepelt, hogy a haladék március 28-áig tart, vagyis már a november 5-ei választás után hivatalba lépő képviselőház és szenátus tagjainak kell megállapítaniuk a 2025-ös pénzügyi év költségvetésének végleges számait. Amit a teljes választási sikerre hajtó republikánusok a reményeik szerint a Fehér Ház és a kongresszus mindkét házának ellenőrzése révén maguk között elrendezhettek volna.
Ennek elfogadására viszont semmi esélye nem volt Johnsonnak, és a szenátusi republikánus kisebbség vezetője, Mitch McConnell jelezte: „politikailag a hülyeségnél is nagyobb hiba” lenne a kormányzat működését a pártjának megbénítania egy olyan elnökválasztási kampány finisében, ahol Trump rendkívül szorosnak tűnő csatában küzd a demokrata Kamala Harrisszel. A republikánus elnökjelölt viszont ragaszkodott ahhoz az árukapcsoláshoz, hogy a kormánygépezet működését csak akkor garantálják, ha a finanszírozás jóváhagyásával együtt elfogadják azt a törvényjavaslatot is, amely előírja, hogy a szavazáshoz való regisztráció – ami kötelező az USA-ban – során igazolni kelljen az amerikai állampolgárságot.
Trumpnak és a republikánusok keményvonalasainak régi vesszőparipájuk, hogy a demokratákat dokumentumok nélküli szavazók segíthetik győzelemhez, noha erre semmilyen bizonyítékot nem találtak, és egy 1996-os törvény bűncselekménynek minősíti, ha amerikai állampolgárság nélküli ember szövetségi hivatalért folyó versenyben voksolni próbál. Azzal, hogy Johnson ejtette az összekapcsolást, megnyílt az út ahhoz, hogy a republikánusok jobbszélének bosszúságára ez a finanszírozási javaslat is demokrata támogatással menjen át, ahogyan a korábbiak is.
A megoldás ezúttal is az, hogy minden kiadási tételre a jelenlegi – mintegy 6300 milliárd dollárt szétosztó – költségvetésben érvényes összeget szánják, s az azok növeléséről vagy csökkentéséről szóló alkudozást a jövőbe tolják el. Egyetlen kivételként a titkosszolgálat további 231 millió dollárt kap, hogy a kampány során eleget tudjon tenni az elnökjelöltek védelmével kapcsolatos feladatainak. Ez a Trump ellen elkövetett egyik, majd a megakadályozott másik merénylet után kétpárti támogatást élvez. Lloyd Austin védelmi miniszter a titkosszolgálatnak felajánlotta a katonák segítségét is, de egyelőre nem tudni, erre milyen formában kerül sor.