A vélemény nem szabad

A házelnök 14 millió forintra büntette a DK elnökét, Gyurcsány Ferencet, mert egy napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy Magyarországnak áruló kormánya és áruló miniszterelnöke van. Kövér László – miután elvette a szót a DK elnökétől – kijelentette, hogy Gyurcsánynak nincs joga Magyarország miniszterelnökét lehazaárulózni (ezt a szót ő nem is használta), majd saját hatáskörben a minap meghozta döntését a példátlanul magas pénzbüntetésről. Ez régóta a politikai bosszú eszköze a házelnök kezében, amit (eltekintve néhány, pár tízezer forintos tételtől) kizárólag az ellenzékkel szemben alkalmaz. Egy évtizeddel ezelőttig jószerével a szómegvonás volt a legsúlyosabb szankció; az első milliós nagyságrendű bírságokat a Jobbik-frakció tagjai kapták, amikor a földtörvény ellen tiltakozva 2013-ban elfoglalták az elnöki pulpitust. Öt évvel később pedig az úgynevezett rabszolgatörvény elfogadása elleni „fellázadás” miatt kapott 36 (többségében baloldali) képviselő 300–500 ezer forintos büntetést. A vehemensebb ellenzéki képviselők utóbb milliós bírságokat kaptak, Szél Bernadett-től kezdve Hadházy Ákoson és Jakab Péteren át Tordai Bencéig. Egy, az Emberi Jogok Európai Bíróságán született ítélet azt is bizonyította, hogy a házelnök büntetési gyakorlata már az előző, a mainál jóval szelídebb formájában is sértette a képviselők véleménynyilvánítási szabadságát. Gyurcsány is azt tervezi, hogy a strasbourgi testületig megy jogorvoslatért.