Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék
CITADEL ALAPKEZELŐ

Új magántőkealap az MBH Bank mögött

A szavazati jogok változásának bejelentésével új tulajdonos tűnt fel az MBH Bank Nyrt.-nél: a Shihon Magántőkealap. A Budapesti Értéktőzsde honlapjára is feltett dokumentum szerint a Shihon szavazati joga 8,38 százalék lett. Miután magántőkealapról van szó, nem lehet biztosan tudni, hogy ki a Shihon befektetési jegyeinek a tulajdonosa, legfeljebb az alapkezelő személye lehet árulkodó. Ezt a magántőkealapot a Citadel Alapkezelő Zrt. kezeli, amely éppen azon a napon került új tulajdonoshoz, Száraz Istvánhoz a Quartz Befektetési Alapkezelőn keresztül, amikortól a Shihon szavazati jogát bejelentették. Száraz István Matolcsy Ádám barátjaként került be a kormányhoz közeli körökbe, és sokáig úgy tűnt, hogy csak vagyonkezelőként, pénzügyi intézőként jut szerephez. 2023 elején azonban kiderült, hogy egy magántőkealap mögött személyesen van tulajdonrésze a Mészáros Lőrinc neve alatt futó, részben állami bankholdingban. A Citadel Alapkezelőt az idén, az év elején a Citadel Invest alapította, amelynek végső tulajdonosa egy ügyvéd, Lásztity Dusán volt, aki eddig többször is besegített Mészáros Lőrincnek, hogy új vagyonelemekhez jusson. Az említett iratot azonban, amely a szavazati jogoknak az MBH-tulajdonosok közötti új megoszlásáról szól, Kertész József Tamás ügyvéd nyújtotta be, aki jellemzően Mészáros Lőrinc ügyeiben szokott eljárni. Mindenesetre a Citadel Alapkezelő megszerzésével Száraz nemcsak a Shihon Magántőkealapnak, hanem a nyílt végű Citadel One Ingatlanfejlesztő Ingatlanbefektetési Alapnak is kezelője lett.