Korlátozottan, de érzékeny pontokon

Az Irán elleni eddigi legkomolyabb támadását hajtotta végre Izrael szombat hajnalban az október 1-jei iráni rakétatámadás megtorlásául. A zsidó állam által egyúttal szokatlan módon hivatalosan vállalt akcióban száz – köztük a radarok számára láthatatlan F–35-ös – vadászgép, felderítő repülő és légi utántöltő gép vett részt, valamennyi egység sértetlenül visszatért. A különféle hírekből és információkból a The Wall Street Journal által összerakott kép alapján a több hullámban és órákon át végrehajtott akció során először szíriai és iraki légvédelmi egységeket ártalmatlanítottak. Majd – a jelek szerint a jordániai légteret megkerülve – a Teherán mellett lévő Parcsin katonai támaszpontot, illetve a délnyugati Ilam és Kuzesztán tartományokban lévő célpontokat, rakétakilövőket, rakétagyártó létesítményeket és orosz gyártmányú Sz–300-as légvédelmi ütegeket semmisítettek meg. Izraeli közlés szerint a támadások többségét az iraki légtérből hajtották végre, de az izraeli harci gépek „szabadon” mozogtak az iráni légtérben is. Irán azt állította, hogy mindegyik csapást az iráni határtól jó száz kilométerre indították. Teherán „jelentéktelen” károkról számolt be, Ali Khamenei legfőbb vallási vezető pedig úgymond a „hadsereget bízta meg” a válasszal, ami jelentheti azt, hogy Irán – legalábbis egyelőre – nem készül komolyabb retorziókkal. A perzsa államnak mindenesetre az eszkaláció és a gyengeség látszata közül kell választania.

A jelek szerint Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő ezúttal megfogadta Joe Biden amerikai elnök intését, és az izraeli támadás elkerülte az iráni energetikai és nukleáris létesítményeket. Ám az akció Irán érzékeny pontjára, a légvédelem gyengeségére tapintott rá, ami még inkább megkönnyíthet egy esetleges következő támadást. A célpontok kiválasztása pedig több üzenetet is hordoz. Parcsinban korábban folyt titkos nukleáris kutatás, és a délnyugat-iráni térségben található az iráni olajlelőhelyek jelentős része is. Izrael előre tájékoztatta az akcióról Washingtont, több európai és arab fővárost, ahonnan állítólag Teherán is kapott információkat a támadásról. Netanjahu ugyanakkor kategorikusan cáfolta, hogy előre értesítették volna Iránt. A pontos károkról egyelőre nem ismert a teljes kép, iráni közlés szerint négy iráni katona halt meg. Elemzők szerint az izraeli–iráni szembenállás okozta feszültség – valószínűleg a november 5-ei amerikai választásokig – nem éleződik tovább.