Magyarország 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Főváros kontra kormány

Korbács és kenyér

Dkváros, azaz 12 ezer férőhelyes kollégium épül Budapesten – jelentette be a kormány döntését Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcvezetője. Konkrétumokat – mennyiből, mikorra készül el, illetve hol lesz a létesítmény – nem említett, ellenben odaszúrt a Karácsony Gergely vezette, a „semmittevés” és a „kollégiumokat krusító” jelzőkkel illetett fővárosnak. Lázár János is üzent Budapestnek, mondván: ha a bezárt közlekedési múzeum helyett újat akar, akkor építsen magának. Utóbbira Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcvezetője úgy reagált, hogy a 125 éves nemzeti közgyűjtemény mindig kormányzati fenntartásban működött. „A következő az lesz, hogy a János-kórház helyett is építsen újat Budapest?” – tette fel a költői kérdést. Közben kiderült, hogy a Ferencvárosban közel 62 millrd forintból megépül a Református Egyetemváros, éspedig a korábban a kormány Budapest-ügyi államtitkáraként dolgozó Fürjes Balázs vezette cégnek az irányításával. Az ellenzéki vezetésű kerületben zajló beruházást a kabinet kiemeltté nyilvánította, kivéve az építkezést az általános szabályok hatálya alól.