Börtönre ítélve

Az erős brit–kínai kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta Sir Keir Starmer brit kormányfő a Hszi Csin-ping kínai elnökkel a G20-ak csúcstalálkozójának helyszínén, Rio de Janeiróban hétfőn tartott kétoldalú megbeszélésen. A kapcsolatok megromlása miatt brit miniszterelnök és kínai vezető 2018 óta most találkozott először. Starmer különösen a nemzetközi stabilitás, a gazdaság és a klímaváltozás témájában nevezte fontosnak az együttműködést. Ő azt ígérte, hogy Nagy-Britannia megbízható és pragmatikus partnere marad Kínának, Hszi a kölcsönös tiszteletet és nyitottságot hangsúlyozta. A brit kormányfő a találkozón aggodalmának adott hangot a 76 éves Jimmy Lai bebörtönzött hongkongi demokráciapárti aktivista, sajtómágnás és üzletember egészsége miatt. Starmer a múlt hónapban közölte, hogy a brit állampolgársággal is rendelkező Lai szabadon engedése prioritás London számára. A találkozó másnapján, kedden egy hongkongi bíróság 45 aktivistát, volt törvényhozót, újságírót ítélt négytől tíz évig terjedő börtönre felforgatás vádjával, mert részt vettek a 2020-ban törvénytelennek mondott parlamenti előválasztáson. A Nyugat által elítélt, nagy horderejű ítélet szakértők szerint súlyos csapás a hongkongi jogállamiságra és a demokráciáért küzdő erőkre. A vádlottak többsége már évek óta börtönben ül.