„A baj a világgal ott kezdődött, amikor ő ironikus lett” – mondja Lucifer az Úrról Esterházy Péter Mercedes Benz című drámájában, amelyet a Vígszínház a Házi Színpadán mutatott be. Az irónia valóban nem veszélytelen, ezt az író maga is megtapasztalta.
Jelenet a budapesti előadásból. Történelmi revű
Jakó Barbara
Ördögirészletek
Jelenet a szlovákiai ősbemutatóból. Esterházy Péter már nem láthatta
Szlovák Nemzeti Színház
Mindent tudni akart rólunk, várta az ötleteket, tréfákat írtunk egymásnak – mesélte Peter Kovac dramaturg az Esterházy Péterrel közös munkáról, amelynek eredményeként megszületett a Mercedes Benz című darab.
¬ A Mercedes Benz ősbemutatója 2017-ben volt a Szlovák Nemzeti Színházban. Roman Polákkal, a drámatagozat igazgatójával együtt rendeltek darabot Esterházy Pétertől. Miért?
Megbeszéltük, hogy a Visegrádi Négyek keretén belül felkérünk egy cseh, egy lengyel és egy magyar szerzőt, írjanak nekünk színdarabot. Csak a magyar készült el. Több név felmerült, Szigeti László, a pozsonyi Kalligram igazgatója és tulajdonosa tanácsolta, hogy próbálkozzunk Esterházy Péterrel. Az író megnézte az egyik előadásunkat, tetszett neki a gondolat, hogy Pozsonyból kap felkérést. Azt javasoltuk, gondolja át, hogyan lehetne a Harmonia caelestist színpadra vinni. Még nem volt beteg, többször találkoztunk. Mindent tudni akart rólunk, várta az ötleteket, tréfákat, vicceket írogattunk egymásnak. Három ötlettel álltunk elő. A keretjátékkal, hogy hívjuk segítségül Madách Imrét és Az ember tragédiáját, figyelmébe ajánlottam a galántai Esterházy-kastélyt – Péter azt mondta, sohasem volt ott, nem is akarja látni, de el tudta képzelni, milyen lenne, ha kérne kárpótlást –, Roman Polák pedig a három öngyilkos szerepét pedzegette. Utóbbiakat Péter úgy oldotta meg, hogy az első a hazáját siratta, a második az eszméket, a harmadik pedig azt, hogy nincs mit siratnia. Folyamatosan küldte az egyes részleteket, amelyeket azonnal lefordítottam a rendezőnek. Még nem volt kész a darab, nem alakult ki a szerkezete, amikor megbetegedett. Eltemettük, mielőtt elkezdtük a próbákat.
¬ Esterházy Péter 2016 nyarán halt meg, látta a végső szöveget?
Nem. Azt a kézirathalmazt, amelyet küldött, alaposan meghúztuk. Nem írtunk hozzá, de rövidítettük. A szöveget színházunk programfüzetében teljes terjedelmében közöltük, a magyar változatot a Kalligram is publikálta.
¬ Hogyan fogadták a nézők a darabot? Hiszen abban rengeteg olyan utalás van, amelyhez nem árt ismerni Esterházy életművét.
Nagyon jól értették az összefüggéseket. Mindjárt az elején felnevettek az Úr és Lucifer dialógusain. Aztán azon, amikor a Gróf azt mondja: „Előre, fiaim, előre, magyarok! Magyarok? Szlovákok. Szlovákok? Osztrákok. Osztrákok? Törökök. Törökök?” Amire Lucifer rávágja: „Oroszok? Azt azért mégse…” – és valahogy így folytatódik: ki marad otthon, és főleg ki az ellenség? A darabot 2019 őszéig játszottuk.
¬ Nem okozott gondot a fordítás?
Nem különösebben. A Kalligram addigra már kiadta szlovákul a Harmonia caelestist Deák Renáta fordításában, ismertem az egész művet. De nem vettem át belőle, újrafordítottam mindent, öt-tíz oldalanként, ahogy Péter küldte őket. Volt ennél nehezebb fordításom is, például Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabja, amelyhez ki kellett találni a megfelelő nyelvet.
¬ Ön most a zólyomi Jozef Gregor Tajovsky Színház igazgatója. Lát esélyt arra, hogy bármelyik szlovákiai színház, például a zólyomi, ismét színpadra állítsa?
Nem hiszem, mert nagyon nehéz rendezői feladat. Meg kell találni a formát, a stílust, és nagyon jó színészekre van szükség. Szerintem erre nálunk csak a Nemzeti képes. Roman Polák ráérzett Péter humorára, érti a groteszket, az iróniát, és azt is tudta, hol van szükség komorabb hangvételre. Most arra próbálom rábeszélni, hogy vigyük színre Az ember tragédiáját. Voltak sikeres Madách-bemutatók Szlovákiában, legutóbb 1969-ben, ideje lenne új verziót készíteni belőlük.
