Miénk lesz a holnap

Mozinet

Olaszországban jelenség lett, hat Donatello-díjat nyert, 2024 legnézettebb és minden idők ötödik legnézettebb olasz filmje a tévés és színpadi színésznőként ismert Paola Cortellesi rendezői debütálása, a Miénk lesz a holnap. Csak azért nem lett Olaszország Oscar-nevezettje, mert lekéste a jelölést. Lehet-e a családon belül erőszakról, a szegénységről humoros, érzelmes hangnemben beszélni? Az olasz filmtörténet Roberto Rossellinitől Vittorio De Sicáig jó néhány előképpel szolgál a témában. Cortellesinek sikerült meglépnie azt, amit csak keveseknek: fekete-fehér képsorokban visszaadni a második világháborúból épp csak eszmélő ország, egy római külvárosi ház, a minden mozgásra éber szomszédok és egy férfi terrorjában élő családanya mindennapjait. Delia (Paola Cortellesi) élete annyi, hogy minden fronton helytáll, kiszolgálja két rakoncátlan fiú- és egy eladósorban lévő lánygyermekét, eteti, ágytálazza beteg apósát, elviseli goromba férje szóbeli és fizikai bántalmazásait, főz, mos, takarít, és vagy négy-öt helyen dolgozik. Keresetéből félretesz lánya esküvői ruhájára. A vőlegény makulátlannak aligha mondható, a nácikkal kollaboráló kávéház-­tulajdonos fia, az esküvőt beárnyékolja, hogy menyasszonya szüleinél átesnek a roppant kínos eljegyzési vacsorán. Deliát egyetlen dolog vezérli, hogy a lányának az övénél szabadabb legyen az élete. 1946 nyarán szinte a semmiből előbukkan a napi igától, férje gonosz megjegyzéseitől, rituális büntető veréseitől meggyötört asszony életében rég nem látott egykori szerelme, és a közeli utcában állomásozó jóképű amerikai katona is felfigyel rá. Deliát titkon megérinti a szabadság, a szerelem levegője, még ha a mágikus pillanatok hamar el is illannak. Marad a hétköznapok realitása, a lánya vőlegényének a férjéhez hasonló birtokló megnyilvánulásai. Ekkor tör fel Deliából a mérhetetlen bátorság, amivel meghiúsítja a házasságot, szembemegy férje elvárásaival, és egy váratlan levél hatására él az olasz nők frissen megszerzett szavazati jogával.

Oleanna

Horváth Judit

Vélt vagy valós határátlépésekről, a szabadság következményeiről, az emberi interakciók írott és íratlan, sokszor félreértelmezett szabályairól, férfi és nő, gazdag és szegény ellentétek feloldhatatlanságáról is szól az Oleanna. A Pulitzer-díjas David Mamet amerikai dráma- és forgatókönyvíró 1992-es darabja egy egyetemi professzor és egy lányhallgató egymásnak feszüléséről manapság – a politikai korrektség, a me too vadhajtásainak korában – még aktuálisabb, mint a maga idejében. Valós történet ihlette a szerzőt, a Michigani Egyetem egyik hallgatója az intézmény szenátusáig vitte professzora hatalommal való visszaélésének ügyét. A New York-i Broadwaytől a londoni West Enden át a hazai színpadokig több feldolgozás is készült Mamet drámájából, amelynek a címét egy norvég népdalból emelte át. Néhány éve a Thália Színház Valló Péter rendezte előadása egyik fél irányában sem volt elfogult, egyenlő esélyt adott a professzor és a hallgató igazának, nézőpontjának. A Centrál Színház bemutatója Puskás Samu fordításában és rendezésében a professzor érveinek, attitűdjének inkább kedvez: Szabó Kimmel Tamás (John), aki először lép színpadra a teátrumban, magabiztos, sármos és együttműködő a zaklatott diáklánnyal. Éppen professzori kinevezésére készül és a házvásárlási procedúra kellős közepén tart, amikor az irodájába váratlanul betoppan a furcsa, csapzott, űzött diáklány, akinek lehengerlő stílusban, öntelten kiselőadást tart arról, hogy mennyire elavult intézménynek tartja az egyetemet, megkérdőjelezi a működését, eleve a felsőoktatás szükségességét. Pedig a tanítvány csak azért kereste fel, mert aggódik, hogy nem engedi át őt a szemeszteren, merthogy semmit sem ért abból, amit tanul. A Besúgó sorozatból ismert Hermányi Mariann a pszichésen zavart, kommunikációs gondokkal küzdő Carolt alakítja. Ő kezdeményezi a provokatív játékot, szinte bosszúhadjáratként, amit a tanár személyeskedő hangvételű mondatai, hasonlatai alapján a feljelentésig visz a hatalommal való visszaélés, szexuális zaklatás vádjával. A csattanó a végén abból a lelki kínzóhadjáratból fakad, amivel Carol a társadalmi kisebbrendűségét, a frusztrációit akarta feloldani.

A bűnös gyülekezet

A bűnös gyülekezet Facebook-oldala

Éjkő falu sötét rejtélyeket őriz. Lakói rendre meggyónják a bűneiket Ábel atyának (Mácsai Pál), aki egy diktafon és jobbkeze, Ingrid (Für Anikó) segítségével megörökíti a hívek töredelmes és sokszor hajmeresztő vallomásait, aztán megszegi a titoktartási kötelezettséget. A két elbeszélő a narratív podcast mind a tizenkét epizódjában egy-egy falubelinek a bűneit osztja meg a hallgatósággal. A polgármester sem marad ki a sorból, de rajta kívül kiteregetik egy disznótenyésztő gazda, a vendégeit meglopó kocsmáros és a terhességek megszakítására specializálódott bába emberi gyarlóságait is. Eközben pedig megmagyarázhatatlan, természetfeletti események derülnek ki, és egyre több részlet utal arra, hogy az Éjkőt uraló sötét erők eredete az emberiség hajnaláig nyúlik vissza. Horror ez a javából, amely műfaj népszerűsége az általa kiváltott negatív érzelmi reakciók ellenére évről évre növekszik. Egy friss pszichológiai tanulmány szerint hasznos ez az igény: ősi, a túléléshez köthető ösztönöket aktivál, működésbe hozza, edzi a védekező idegrendszeri kört. A „morbid kíváncsiságot” elégíti ki misztikus hangjátékával Nagy Borús Levente, aki rendezőként a Diszfória és az egysnittes, vágás nélküli Tantrum című rövidfilmeket és az Éger című nagyjátékfilmet jegyezte, és ezekben az alkotásaiban az átlagostól eltérő nemi identitás kérdését is feszegette. A kép nélküli világban az Odabenn című sorozattal debütált, majd az éjszaka és a magánélet titkait feltáró Hazakísérhetlek? szériával jelentkezett ugyanazon az audiostreaming platformon, mint A bűnös gyülekezettel.

Csáki Judit: Cserhalmi

„Amikor ’84-ben végeztem a Színművészetin, Cserhalmi György már akkor is legenda volt. És azóta egyre legendább lett” – kezdte Mácsai Pál, az élő könyvbemutató házigazdája az Örkény Színház színpadán. Négy évtized telt el közben, a máig eleven életmű óriásira bővült, nincs archívum, amely pontosan rögzítette volna – mondta Csáki Judit színházkritikus, a beszélgetéssorozat lejegyzője –, de a kétszázat meghaladja a film­szerep is és a színpadi előadás is. Rengeteg történet kapcsolódik a dúsgazdag pályához, ezek egy részét most az olvasó megismerheti, hála részint a szomszédolásnak a Káli-medence falvaiban, ahol a kitartó krónikás addig-addig győzködte a színészt, míg beszélgetéseik könyvvé állhattak össze. Helyet kapott benne az emlékezetes 2021. augusztus 31-ei székfoglaló beszéd a Magyar Művészeti Akadémián.­ „­Cserhalmi kiállása a régi SZFE mellett, a szépséges, szemtelen, nagylelkű székfoglaló beszéde a szakmáról való etikus és árnyalt gondolkodás és a felelősség legmagasabbrendű példája” – mondta Porogi Dorka, akinek Antigoné-rendezésében Teiresziasz, a bölcs jós szerepében tért volna vissza 2022-ben hosszú idő után a színpadra, ha egészségi állapota engedte volna. „Veszélyes vagyok, voltam és leszek. Ezt is pontosan tudom, ezért mosolygok. Ezt pontosan tudják, és ezért mosolyognak. És ha az élet, amit élek, veszélyes, akkor legyen a színház is veszélyes, legalábbis az, amelyikben én hiszek.”

Polcz Alaine: Kit szerettem? Mit szerettem?

A cím első kérdése költői. Mert azt valamennyi olvasója tudhatja, kit szeretett Polcz Alaine. Mészöly Miklóst, aki a háborús megpróbáltatásokból és halálközeli betegségek sorozatából felépült ifjú pszichológusnőt elbűvölte férfiszépségével, de ő a balul végződött első házassága után vonakodott feleségül menni hozzá. Majd több mint fél évszázadon át kitartottak egymás mellett. Kapcsolatukat Polcz Alaine így jellemezte: „Kemény igazság, de meg kellett ismerjen más nőket is, át kellett lépjen rajtam – az alkotás miatt. Hogy jobban tudjon ábrázolni. Nem lehet egyetlenegy nőnek az ismeretében, hatásában, tudásában élni.” Meg így: „Ha akarom, ha nem, mindig a ruháiban járok. (…) Eszembe jut, hogy régen kinéztem az ablakon, mikor ment az úton, távolodott. És mondtam magamban: ott megy az életem fele. A nagyobbik fele.” De Mészöly a visszaemlékezés-kötetnek csupán epizodistája. Viszont kiderül belőle, ki volt szerelmes Polcz Alaine-be évtizedeken át. Weöres Sándor. A költő a szigligeti alkotóházban egyszer egy részeg csókkal próbálkozott is, de csak élete alkonyán, felesége, Károlyi Amy társaságában vallotta be az őket meginterjúvolni készülő Polcz Alaine-nek, hogy belezúgott, amint meglátta. A késői szerelmi vallomás Polcz Alaine-t annyira felkavarta, hogy ez lett a kötet vissza-visszatérő motívuma. Az epizódok és naplórészletek füzére nem szerelmes regény, hanem búcsú az élettől. Weöres Sándor, ­Károlyi Amy, Nemes Nagy Ágnes, Vajda Júlia portréja a fájdalmas búcsú legvégső napjaiból tekint vissza. Közös bennük, hogy ágyhoz kötve, csontsoványan, szétpattant vénával, ki-kihagyó elmével is ragaszkodtak az élethez. „Odaföntre menni az ember kész, de a testnek nehéz. A sejtek élni akarnak” – ismételgette Weöres. „Nem akarok meghalni, nem” – kapaszkodott az utolsó pillanatig a nagybeteg Nemes Nagy Ágnes is, aki költészetében és a halálos ágyán is Istent kereste.

Polcz Alaine pályája során dolgozott elmebetegekkel, halálos beteg gyermekekkel, ő indította el Magyarországon a hospice-mozgalmat. Voltak írói ambíciói, de csupán 1991-ben, az Asszony a fronton című, elemi erejű visszaemlékezésével robbant be az irodalomba: a megszálló szovjet katonák által elkövetett erőszak egészen addig csak szóbeszéd tárgya volt. És hogy mit szeretett? A kötet kínál egy gyors, profán, prózai választ. Erdélyt, a puliszkát, az utazásokat, a munkáját, a meghitt barátságokat, az élet megannyi szépségét. És egy mélyebbet is: az emberi barátságokat.