Portré
¬ A közösségi oldalán meglehetősen drámai fordulatokkal bejelentette a Mikulásgyár bezárását, majd visszakozott, és 2024-ben is megrendezték – ez lett a 20., jubileumi rendezvénysorozat. Akkor ez nem médiahack volt?
Véletlenül sem, amikor kitettem a posztot, tényleg úgy gondoltam, hogy nem megy tovább. Mondjuk, ilyen többször is volt a két évtized alatt, de most jutottunk el oda, hogy a Mikulásgyárra és a mögötte álló Zsolnai Endrére nem tart igényt Magyarország. Pedig a tevékenységére, a mélyszegénységben élő gyerekeknek szánt segítségre szükség lenne. Úgy tűnik, nem akartam tudomásul venni, hogy van, amit el kell engedni.