Alkalmatlanságivizsga

„Időnként szóval tartotta az egész országot” – barátsirató nekrológjában Szilágyi Ákos búcsúzott így tíz éve az éppen elhunyt Hankiss Elemértől. A tudományos körökben magasan jegyzett szociológus a rendszerváltást megelőző évtizedben szokatlan népszerűséget szerzett a Kádár-korszak mind testközelibb válságát közérthető, ideológiai cafrangoktól mentesen elemző köteteivel és tévés szerepléseivel. A kiadásról kiadásra bővített Diagnózisok nagyesszéi – vallotta meg előszavában Hankiss – „abban a hitben íródtak”, hogy az előbbre jutáshoz nemcsak az intézményrendszer gyökeres megújítása elengedhetetlen, hanem mindennapi együttélésünk évszázadokon át roncsolt szöveteinek átformálása is. Ez utóbbi pedig jóval nehezebb és időigényesebb feladat lesz – figyelmeztette (nem tévedés) százezresre duzzadt olvasótáborát a szerző, aki állításait mindig történelmi és aktuális példákkal támasztotta alá.

Egy tévéműsorral ő tette közismertté a hiányzó hős csapdájaként emlegetett szociológiai kísérletet. A főváros egyik legforgalmasabb közútjára, a Kossuth Lajos utca középső sávjába kitettek egy kukát, s rejtett kamerával figyelték az autósokat. Akik „úgy viselkedtek, ahogy a nagykönyvben meg van írva”: pillanatokon belül hosszú sor torlódott össze, az akadályt a kocsivezetők nehézkesen kikerülték, majd felszabadultan továbbhajtottak. Félszáz tülkölő, kínlódó sofőr után végre akadt valaki, aki „vállalta azt a csak látszólag kis hősiességet”, hogy kiszálljon a kormány mögül, és az út szélére húzza a kukát, s ami még kínosabb: elviselje a nézelődők rosszalló tekintetét, beszólásait, merthogy „önzővé fásultságunkban nem szeretjük, ha egy önzetlen gesztus arra figyelmeztet minket, hogy közösségi lényként is élhetnénk”. Így a tudós, cseppben a tengert felmutatva beszélt, mesélt viselkedéskultúránk torzulásairól, kiforratlan értéktudatunkról s a ránk kényszerített (és magunkon hagyott) infantilizmusunkról, s mindenkor hangsúlyozta, hogy ezek felszámolását az információhiány roppant módon megnehezíti.

1989 elején a Valóság című folyóiratban A „Nagy Koalíció” avagy a hatalom konvertálása címmel tette közzé váteszinek bizonyult próféciáját, azt, hogy az általa is szorgalmazott békés rendszerváltásnak bizony súlyos ára lesz: a régi hatalmi elittel való kényszerű kiegyezés. Ezen túl pedig évtizedeken át kísértenek majd az új elit egyeduralmi és kizsákmányoló törekvései. Diagnózisának első felével maradéktalanul egyetértve a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító atyja – később a párt szétverője, a nemrégiben megszobrozott –, Csurka István „korszakunk egyik legpontosabban gondolkodó szociológusának” titulálta Hankisst. Majd két évvel később az új elit tagjaként kezdeményezője és – a tévé és a rádió tekintetében – élharcosa is lett az egyeduralomról szóló hankissi jövendölésnek.