A köztéri alkotásokkal a köz azt csinál, amit akar – mondja Brady Corbet, A brutalista rendezője, aki filmjét brutalista emlékműnek látja. Vele is beszélgettünk.
¬ Sokan érdeklődnek az építészet iránt, de játékfilmet azért csak kevesen csinálnak róla. Mi késztette mégis erre?
Filmes szemmel az épületekkel az a nagy baj, hogy legyenek bármennyire is lenyűgözőek, nem mozdulnak. Az emberi arccal sokkal könnyebb. Ez a nagy feladvány, ha az építészetről készít filmet az ember. Én úgy hidaltam át, hogy maga a film legyen brutalista emlékmű. A 215 perces játékidőből 8-9 perc az, amikor a brutalista építészetből mutatunk valamit. Engem főleg az érdekelt, hogyan vezetnek egy épület terei a sötétségből a fényre. Frank Lloyd Wright épületeiben volt ilyen élményem: belépsz a házba, alacsony, ablaktalan helyiségbe, ahonnan hatalmas, katedrálisszerű térbe lépsz át. Semmi átmenet! Hasonló érzést kelt, amikor a film elején Adrien az Amerikába megérkező hajó mélyéből felküzdi magát a fedélzetre.
¬ Breuer Marcelt is sokat emlegetik A brutalista kapcsán.
Két könyv jelentette a kiindulást, az egyiket egy szerzetes írta, a címe: Marcel Breuer and a Committee of Twelve Plan a Church (Breuer Marcel és egy 12 tagú bizottság templomot tervez). A szerző tanúja volt azoknak a nehézségeknek, a mikroagresszió mindenféle fajtájának, amivel Breuernek meg kellett küzdenie, amikor a minnesotai Saint John’s Abbey katedrálist építette. A szerzetes leírja, milyen volt, amikor egy magyar zsidó templomot tervezett egy amerikai kisvárosban.
¬ És a másik könyv?
A másik Jean-Louis Cohen francia építész munkája, az Architecture in Uniform. Arról ír, hogy miként kapcsolódik egymáshoz a második világháború utáni építészet és pszichológia. Szó van azokról az építőanyagokról is, amiket az első és a második világháborúban fejlesztettek ki. Cohen vizsgálja továbbá, hogy a művészek vajon mennyire vannak tudatában annak, mit fejeznek ki egy-egy épülettel, különösen ezekkel a radikális, monumentális emlékművekkel. Az épületek köztéri alkotások, és a köz azt csinál velük, amit akar. Ráfesthetnek, lehugyozhatják, nagy becsben megőrzik vagy a sárba tiporják. Láthatjuk Tóthot az élete vége felé, és a kérdés ott van a levegőben, hogy megérte-e.
¬ Eredetileg Lengyelországban forgatta volna a filmet Joel Edgertonnal a főszerepben. Más lett volna Tóth László, ha nem magyar, hanem ausztrál felmenőjű színész játssza?
Adrien úgy nőtt fel, hogy odahaza magyar beszédet hallott, ez a nyelvismeret mindenképpen nagy pluszt jelentett. De még így is nagy kihívás volt, hogy magyarul beszéljen a filmben. Híresen nehéz nyelv, tele agresszívnak ható hanggal. Ahol az angolban felmegy a hangsúly, ott a magyarban lemegy, és még sorolhatnám. Joellel biztosan más lett volna ez a figura, hiszen minden színész a maga képére formálja a szerepét. És én hagytam is volna, hogy így tegyen. ¬
