Új gazdák

Négy állami kastély került magánkézbe Lázár János döntése alapján. A nádasdladányinak a Richter Zrt., a bajnai Sándor–Metternich-kastélynak a Mol – Új Európa Alapítvány, míg a majki Esterházynak Oroszlány önkormányzata lett az új tulajdonosa. A szabadkígyósi Wenckheim-kastély pedig a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhelyé lett, amely a polgármester szerint azért pályázott, hogy „ne lopják el”. A pályázatok első fordulójában nyolc olyan épületet hirdettek meg, amelyeket összesen 13,3 milliárd forint EU-s és 8,7 milliárdos költségvetési forrásból újítottak fel, ezekre 22 pályázat érkezett. A Fogadj örökbe egy kastélyt! program keretében – amit első körben megvétózott az akkori államfő, Novák Katalin, de a parlament utóbb szabad utat adott neki – 47 kastélyra keresnek „örökbefogadót”. Még februárban újabb 20 állami tulajdonú ingatlan hasznosítására írnak ki pályázatot. Ügyintézési díjként 10 millió forintot kell leszurkolni. Az üzemeltetés és az alkalmi felújítás mellett az új gazdák kötelessége, hogy a kastélyokban elhelyezett közgyűjteményeket legalább évi 300 napon át látogathatóvá tegyék.