Kovácsné Magyari Hajnalka
Portré
Tartalomjegyzék

¬ Biztos szakmával a zsebében jött át Magyarországra, mégsem kozmetikusként kezdett dolgozni, hanem társközvetítő irodát nyitott. Mrt?

A férjemmel a megismerkedésünk óta csodálatos a kapcsolatunk, harmónban élünk együtt. Akkoriban azt gondoltam, hogy másoknak is meg kell tapasztalniuk a boldog párkapcsolatot. A társközvetítő irodának különleges profilja volt, anyaországi magyar férfiakat ismertettünk össze nagyváradi nőkkel. A kétezres évek elején még nem volt elterjedt az interneten ismerkedés. Ezt a vállalkozást a férjemmel közösen csináltuk, ő készítette az ügyfelekről a fényképeket, én pedig vállaltam, hogy mindenkivel személyesen találkozom, mielőtt leszervezem a randevúkat. Sokat jártunk akkoriban vissza Váradra. Nagy örömömre lettek házasságok is ezekből a találkozásokból, de az is előfordult, hogy magamra vállaltam a szakítás kellemetlen feladatát. Emlékszem, akkor is épp egy ügyféllel beszéltem telefonon, amikor elfolyt a magzatvizem. Pár évig működött csak az iroda, mert a kislányom mellett nem tudtam olyan maximalizmussal végezni ezt a munkát, amivel szerettem volna.