Járványveszély

Hasonlóan a Covid-járvány időszakához, Orbán Viktor személyesen akart meggyőződni, hogyan küzdenek ezúttal a Magyarországon 50 év után ismét azonosított, ragadós száj- és körömfájásvírus ellen. A kormányfőt és a vele tartó Nagy István agrárminisztert azonban nem engedték be a fertőzésben érintett kisbajcsi telep területére. A szarvasmarhatartó gazdaságban múlt héten ütötte fel a fejét a kór. Első körben mintegy 1700 állatot kellett megsemmisíteni, a párosujjú patásokat – a sertéseket, juhokat, kecskéket, sőt a vadon élő őzeket, szarvasokat, vaddisznókat is – fenyegető, rendkívül ragályos betegség megfékezése érdekében. A fertőzött telep körül 3 kilométeres védőkörzetet és 10 kilométeres felügyeleti körzetet jelöltek ki – az intézkedés így már 19 települést érint, köztük Győrt is. De a prevenció részeként a fővárosi állatkertben is bezárt az állatsimogató. A járvány súlyos gazdasági következményekkel fenyeget. A megelőző intézkedések, a megsemmisítések, a vizsgálatok is komoly költséggel járnak (amit a költségvetés visel), és további károkat okoz, hogy több ország importkorlátozást vezetett be az élő állatokra és termékekre.