A Bauhaus nyomában
A Hosszúlépés új sétája A brutalista című, három Oscar-díjat nyert film világát mutatja meg. Pedig a film főszereplője, László Tóth a képzelet szüleménye, így épületet sem tervezhetett. Sőt Breuer Marcell építész – akiről a filmbéli figurát részben mintázták – sem tervezhetett itthon, mert a Bauhausban végzett, magyar diplomája nem volt. Így Amerikában lett kénytelen világhírű lenni. A Hosszúlépés csapata mégis képes sétán felidézni a kor szereplőit és alkotásait, még akkor is, ha maguk az épületek esztétikailag nem annyira kiemelkedők. Bródy Sándor író unokája, Alexander Brody, az Amerikában befutott reklámszakember – aki csak névrokona a film főszerepét alakító, édesanyja révén magyar származású Adrien Brodynak – családjának egykori otthonába, a Sarolta utca egyik villájába is beléphetünk. A villát a mostani tulajdonosok munkásszállóból alakítottak át, pontosabban vissza, s ma ugyanúgy értelmiségi szalont működtetnek ott, mint annak idején a Bródy család. Kisebb csoda folytán a viharos évtizedek dacára egy mennyezeti lámpa, a kilincsek, a nyílászárók megmaradtak a Fischer József és Pécsi Eszter – az első magyar statikusmérköknő által tervezett házban. A Bauhaus építészet célja az élhető terek létrehozása volt, ezzel az igénnyel fogott neki a fiatal Molnár Farkas a Cserje utcai Hevesy-villának. Felemás sikerrel: gyerekszobát például nem tervezett, az ott élők „terhesnek érezték a lépcsőzést, a nagy üvegfalak nyáron meleggé, télen hideggé tették a lakást”. Hevesyék először feketére festették az avantgárd bútorokat, később az épületet kiegészítették egy toldalékkal, majd amikor nagyobb örökséghez jutottak, elköltöztek. Látogatható a séta keretében a Fischer József és Molnár Farkas által tervezett Palánta utcai villa is, amely ellen a legnagyobb rohamot indították egykor a hagyományos építészet hívei.
Huw Montague Rendall: Contemplation
Keveseknek adatott meg az olyan dús, bársonyos bariton, mint David Rendall angol tenorista és Diana Montague angol mezzoszoprán gyermekének, Huw Montague Rendallnak, aki amellett, hogy kiemelkedő énekes, erős, színes személyiség, remek színész, karizmatikus előadó, és interjúiból kiderül, hogy magánemberként is igen szórakoztató. Kik vagyunk? Mit akarunk? Mi marad utánunk? Ezekkel a kérdésekkel indítja Contemplation című első albumának bevezetőjét. Az összeállítás az emberi lélek természetéről tanúskodik az énekes szerint. Először Hamlet jelenik meg Ambroise Thomas operájában: „Lenni vagy nem lenni.” Ahogy a „mes aprés-t” énekli, hogy na, de mi jöhet a halál után, abba beleborzong a hallgató. Gustav Mahler minden hangra adaptálható dalciklusában, a Lieder eines fahrenden Gesellenben Montague Rendall olyan magasságokba emelkedik, mintha tenorista lenne. Kifejezőereje a legtragikusabb és legszellemesebb darabokban is átütő. Benjamin Britten Billy Budd operájának életvégi áriájában és Charles Gounod Romeó és Júliájának Mab királynő monológjában egyaránt. Don Giovanni szerenádjában egészen varázslatos pianót hallunk tőle. Látatlanban is lenyűgöző színészi alakítást nyújt Papageno nagyjelenetében a Varázsfuvolában, amikor a madarász már éppen felkötné magát, búcsúzik az élettől, midőn Papagenával beüt a happy end és a féktelen életöröm. Magyar szó is van a kísérőfüzetben: Liliom. Richard Rogers írt nagy sikerű musicalt Molnár Ferenc színdarabjából az 1940-es években. Ebből halljuk a főhős nagy érzelmeket görgető szónoklatát leendő gyermekéhez. A záródarab Mahler Rückert-Lieder-dalai közül az ötödik a végső üzenettel: „Én csak a magam mennyországában élek, a szeretetemben, a dalomban.”
Hasse: Serpentes ignei in deserto
Velence zenei életének zenitjén a kórházak, az ospedalék is a zeneművészet becses intézményei voltak. Összegyűjtötték a prostitúciótól és/vagy a prostitúcióból kimentett árva és szegény sorsú lányokat, akik ott kolostori életet éltek, betegeket gondoztak, és olyan kiváló zenei képzésben részesültek, hogy élvonalbeli előadásokat tarthattak. A gyógyíthatatlanok kórházának olyan hírességek voltak a zenei vezetői, mint Nicola Porpora és Johann Adolph Hasse, aki hihetetlenül népszerű volt a XVIII. század derekán, s ma már nem számít elfeledett komponistának. A gyógyíthatatlanok kórházának írta a Serpentes ignei in deserto című latin nyelvű oratóriumát, amely Mózes IV. könyvének egyik történetét meséli el: a Mózes vezette zsidóknak a sivatagban éhezve, szomjazva megrendül a hitük a Kánaánt ígérő Úrban. A hálátlan népre haragjában az Úr gyilkos kígyókat küld , mígnem a töredelmes imák megbékítik, majd Mózesnek megparancsolja, készítsen rézkígyót, erősítse póznára, és aki ráveti a tekintetét, megmenekül a haláltól. Hasse ebben az oratóriumban a lírát kirobbanó, drámai elemekkel vegyíti, és rendkívüli virtuozitást igénylő, komplex áriákkal teszteli a hat szólista képességeit. A régi zene egyik legújabb élvonalbeli zenekarát, a Les accents-t alapító Thibault Noally hegedűs-karmester úgy döntött, a fantasztikus technikájú orosz koloratúrszoprán, Julija Lezsnyeva mellé öt kontratenort állít. Egyedülálló, hogy a legkiválóbb kontratenorokat egy lemezen hallhatjuk. Köztük Bruno de Sá fényes koloratúrját a legmagasabb regiszterben, Jakub Józef Orlinski élesebb és keményebb hangját, David Hansen telt, puha kontratenorját, Carlo Vistoli „asszonyos”, érett altja mellett Philippe Jaroussky jól ismert „angyalhangján” most Mózes szólal meg, mivel az Angyal szerepe a 12 perces lenyűgöző áriával nem lehet másé, mint az egyetlen énekesnőé, Lezsnyeváé.
Rémségek kicsiny boltja
A Pesti Színház negyven évvel az első magyarországi ősbemutatója után most újra színpadra tűzte a horrormusicalt, amely ma sem veszített humorából és a benne rejlő lehetőségekből. A horror és a musical közel sem szokványos műfaji párosítás, de éppen ezért izgalmas és meglepő. Novák Eszter rendezésében és Varró Dániel új fordításában friss lendületet és sötétebb árnyalatot kapott az olykor galamblelkű, ugyanakkor a hőn áhított nő kegyeiért mindent elkövető botanikus, Seymour Krelborn és vérszomjas, földön kívüli növényének története, amelyből először fekete-fehér film készült 1960-ban. Majd 1982-ben Alan Menken zeneszerző és Howard Ashman drámaíró együttműködéséből született meg a horrormusical-változat. A szerzőpáros a darab sikerének köszönhetően később olyan, fülbemászó dallamairól ismert Disney-filmeken dolgozott együtt, mint A kis hableány, A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin. A fekete komédiából aztán 1986-ban, a Muppet Show több figuráját és a Csillagok háborúja Yoda mesterét életre keltő bábmester, Frank Oz készített kultfilmet. A történet főszereplője a kissé ügyetlen, csetlő-botló Seymour (Orosz Ákos) New York egyik nyomornegyedének lepukkant virágboltjában Mr. Mushniknál (Seress Zoltán) dolgozik Audrey-val (Radnay Csilla), akibe titkon fülig szerelmes. Az üzlet fellendítésére vevőcsalogatónak a kirakatba kiteszik Seymour potom pénzért és nem mindennapos körülmények között vett egzotikus növényét, Audrey II.-t. Mindenki a csodájára jár, ám egy aprócska bökkenő mégis akad, a dédelgetett növénynek meglehetősen különös igényei és kívánságai vannak. Vért akar, de nem elégszik meg az ember ereiben csörgedező nedűvel, egész testeket nyel le szőröstül-bőröstül. Orosz Ákos jól hozza a vígjátékba illő, kedves, kissé pipogya szerelmes hőst, Radnay Csilla a kiszolgáltatott, törékeny és múltjából fakadóan önbizalomhiányos, naiv nőt, Audrey-t, aki bántalmazó kapcsolatban szenved szadista fogorvos barátja, dr. Orin Scrivello (Brasch Bence) mellett. A musical kórusának laza és lázadó lányait Márkus Luca, Kovács Patrícia és Majsai-Nyilas Tünde alakítja (ebben a szerepben negyven éve Lang Györgyi és Falusi Mariann találkozott először egymással). A színészek lubickolnak a szerepeikben, a maguk parodisztikus naivitásával és gyámoltalanságával saját boldogulásukért küzdenek, és egy szebb jövőről álmodoznak, amelyet felzabálni látszik az éhes vegetáció. A nagy kérdés, mit hajlandók feláldozni ezért, és mindeközben meddig juthat el világuralomra törő tervében a rocky dallamokat éneklő vérszívó. Mindenesetre csak óvatosan az egzotikus cserepes egyedekkel!