Fejetlenség
Korántsem okoznak annyi súlyos agykárosodást a sorozatos traumák és sérülések, amelyek a kontaktsportokban a játékosok fejét érik, mint ahogy az az utóbbi évek híradásai alapján tűnik – állítja egy brit biomatematikus. Az utóbbi időben számos kutatás látott napvilágot arról, hogy egyebek mellett a fociban, az amerikai futballban vagy a rögbiben a rendszeres fejelések, illetve a fejet (is) érő ütközések hatásai nem múlnak el nyomtalanul, hanem hosszú távon agykárosodást okozhatnak, egyebek mellett krónikus traumatikus enkefalopátiát (CTE), egy progresszív, neurodegeneratív – azaz az idegsejtek fokozatos károsodásával, elhalásával járó – kórképet. A különféle sportágakban ezért világszerte számos korlátozást vezettek be, hogy csökkentsék a kemény fizikai érintkezéseket. Christian Yates, a Bathi Egyetem munkatársa viszont most arra hívja fel a figyelmet, hogy az erről megjelent riasztó adatok – amelyek például a rögbizők kétharmadának vagy az amerikaifutball-játékosok 99 százalékának az agykárosodásáról szólnak – részben félreértésen alapulnak. A CTE-t ugyanis csak a már elhunytak agyszövetében lehet vizsgálni, és az ezt kutató intézetekbe jellemzően olyanok mintái érkeznek be, akikről eleve feltételezték, hogy haláluk előtt enkefalopátiától vagy más neurológiai betegségtől szenvedtek. Bár a kutatók általában jelzik, hogy az adataik nem általánosíthatók a veszélyeztetett sportot űzőkre, a szenzációra éhes média inkább a megdöbbentő számokat emeli ki. Az agykárosodás valóban nagyobb arányban fenyegeti a kontaktsportokat űzőket, mint akik távol tartják magukat ettől a tevékenységtől, de a valós helyzetet Yates szerint csak reprezentatív minták alapján lehetne feltárni.
