Vlagyimir Putyin orosz elnök az utóbbi három évben először mondta azt, hogy kész tárgyalásokat kezdeni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. „Oroszország mindig is támogatta a békekezdeményezéseket, reméljük, hogy a kijevi rezsim is hasonlóan gondolkodik” – mondta. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerint az elnöki nyilatkozat arra utal, hogy Moszkva hajlandó közvetlen tárgyalásokat kezdeni Kijevvel arról, hogy a szemben álló felek beszüntetnék a polgári célpontok elleni támadásokat. Zelenszkij nem válaszolt Putyinnak, csak annyit közölt, Kijev minden olyan egyeztetésre kész, amely szavatolja a polgári személyek biztonságát. Moszkva és Kijev utoljára 2022 tavaszán, az orosz támadás megindítása után tartott közvetlen tárgyalásokat. Putyin azt követően szólalt meg, hogy néhány nappal korábban másfél napos húsvéti tűzszünetet hirdetett, amelyet – legalábbis ukrán források szerint – az orosz hadsereg végül több alkalommal megsértett. Az oroszok azt állítják, Ukrajna sem állt le a katonai akciókkal, Moszkva szerint ez azt bizonyítja, hogy Kijevvel nem lehet tartós tűzszünetet kötni, mert azt ugyanúgy nem tartaná be, mint a 30 órás fegyvernyugvást.
AFP / SERGEI SUPINSKY
A húsvéti ünnepnapok vége után az oroszok nagy erővel folytatták az ukrán állások és városok elleni támadásokat. Közben a Kreml állítólag felélesztené azt a projektet, amelynek részeként Moszkvában is épülne egy 150 emeletes Trump-torony, s az alapkőletételnél az amerikai elnök is megjelenne, jelezve ezzel az orosz–amerikai kapcsolatok újraindítását. Trump 2013-ban vetette fel először a moszkvai építkezés tervét, akkor még csak 58 emeletes felhőkarcolóról lett volna szó. Moszkva – amely korábban mindenféle kompromisszumot kizárt és ragaszkodott a megszállt ukrajnai területek megtartásához – minden bizonnyal annak hatására mutat nagyobb kompromisszumkészséget, hogy a múlt héten Trump, szakítva eddigi politikájával, bejelentette, ha rövid időn belül nem születik meg az orosz–ukrán tűzszünet, akkor az USA továbblép, és beszünteti békéltetési erőfeszítéseit. Amerikai lapértesülések szerint viszont az amerikai elnök szavai elsősorban Ukrajnának szóltak. Nyugati diplomaták arról számoltak be, hogy a Trump-adminisztráció képviselői a múlt héten Párizsban átadtak a kijevi vezetőknek egy olyan tervezetet, amelynek értelmében a béke megteremtése és az amerikai támogatás fenntartása érdekében Kijevnek bele kellene törődnie a 2014-ben orosz kézre került Krím végleges elvesztésébe, és le kellene mondania a NATO-csatlakozásról. Ukrajnának állítólag csak pár napja van a válaszra, ám egyelőre nem tudni, mi lesz a következménye, ha Zelenszkijék nem fogadják el az amerikai tervet. Kijev korábban elfogadhatatlannak tartotta a belenyugvást területi veszteségekbe, és kitartott a NATO-csatlakozási szándéka mellett is.