Választási kényszer
Ha nem szerez valahonnan nagy összegű hitelt a magyar kormány, akkor vergődő gazdasággal fordul rá a választási kampányra. Ha viszont kap, akkor tovább emelkednek az adósságterhek.
Covid, visszapattanás, Oroszország háborúja, inflációs hullám, Donald Trump – kicsit sok ez így együtt. Az Orbán-kormány immár harmadik esztendeje mindig a következő évtől várja az élénkülést. Vakon bízott abban is, hogy az amerikai elnöki beiktatás után repülőrajtot vesz a magyar gazdaság. Eddig nem így történt, sőt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter március végén az eredeti 3,4 százalékos idei növekedési előirányzatot 2,5 százalékra mérsékelte. A vámháborúval pedig Trump csapást mért a globális gazdaságra. Azóta a kutatók hétről hétre visszaveszik növekedési prognózisaikat, többségük 2025 egészére már bőven 2 százalék alatti GDP-bővülésre tippel Magyarországon. Az eddigi KSH-adatok pedig lehangolók: az év két első hónapjában az ipari termelés 6,4 százalékkal zuhant az előző évihez képest – a februári mínusz 8,7 százalékkal az uniós rangsor legvégén állt –, míg az építőipar 7 százalékkal zsugorodott január–februárban.
A jövő évi választásra készülő Orbán Viktor aligha érheti be ezzel a gazdasági vergődéssel. Politikai támogatottsága gyengül, és bár minden eszközt bevet, hogy ellenfeleit eltakarítva ismét diadalmaskodjon, nem mehet biztosra. A költségvetés enyhe megszorító üzemmódban van, a monetáris politikát pedig egy időre blokkolta a gyorsuló infláció, amelyet csak kormányzati látszatintézkedések fognak vissza időlegesen; a forint gyengülése viszont újabb lökést adhat a drágulásnak. Vagyis gazdaságélénkítésre csak szerény forrásokat lehet bevetni. Számottevő uniós támogatásra a választásokig aligha számíthat a kormány, pedig a 2013–2019 közötti tetszetős növekedésnek ez volt az egyik fő forrása. Nem véletlen, hogy egyre többen hallottak harangozni valamiféle tízmilliárd eurós vagy dolláros hitelről. Bár Nagy Márton ezt tagadta, a híresztelés tartja magát. Ez bőven fedezné az államháztartás idei hiányát, és jutna belőle a választások előtti osztogatásra is.
Egy ekkora hitel politikai hasznával azonban arányosak a vele járó kockázatok. Az Államadósság-kezelő Központ a 2025-re tervezett devizaforrás-bevonás 72 százalékát március végére teljesítette, és megerősítette, hogy az állam összes adósságának továbbra is csak az egyharmada állhat fenn devizában. Egy megahitellel ezt durván átlépné. A korlátot persze meg lehet változtatni – már eddig is többször megemelték –, de ez rossz üzenet lenne a pénzpiacoknak. A magyar államadósság az ország fejlettségéhez viszonyítva meglehetősen nagy, az állampapírok besorolása közel van a bóvlihoz, a költségvetés mozgásterét a kamatterhek szűkítik. A kutatói prognózisok szerint az eddig publikus hitelfelvételi tervekkel sem csökken az idén az államadósság, a GDP 73–74 százaléka közötti sávban ragad.
A helyzetet bonyolítja, hogy veszélybe került a magyar gazdaság Ázsia és Európa közötti hídszerepe, a kormány erre épített növekedési stratégiája. A Kínával való szoros együttműködést az USA nem tartja elfogadhatónak, márpedig az oda irányuló magyar exportot négyszeresen felülmúlja az import, és az ázsiai ország áll az első helyen a külfölditőke-befektetések honi listáján is. Az USA azt is elvárja, hogy a magyar kormány tőle importáljon cseppfolyósított gázt, és hogy részt vehessen az atomenergetikai fejlesztésekben; ezzel Oroszország leváltását szorgalmazza. Mindemellett az USA az EU gyengítésére törekszik, ami Orbán Viktornak sincs ellenére – holott ez a magyar gazdaság fő piaca. Az EU-val folytatott külkereskedelmi forgalomban olyan bődületes kiviteli többlet keletkezik, amely kényelmesen ellensúlyozza Magyarországnak a Kínával, Dél-Koreával és Oroszországgal szembeni deficitjét. Ha Trump a vámokkal vagy politikai nyomással ezt a kényes egyensúlyt felborítja, új helyzetet teremt. Amihez persze lehet alkalmazkodni, csak éppen időt és pénzt igényel. A magyar kormány pedig a választások közelsége miatt mindkettőnek szűkében van. ¬ Farkas Zoltán
