Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
LÁTHATATLAN FÜLHALLGATÓ

Közös többszörös

Ígéretes találmányról számoltak be amerikai kutatók: egy olyan láthatatlan hangbuborékról, amely lehetővé teszi, hogy a hangokat csak a buborékban álló hallja, míg a körülötte lévőknek nem is kell tudniuk erről. A Pennsylvaniai Állami Egyetem Mérnöki Iskolájának szakemberei „hallható enklávénak” is nevezik ezt a buborékot, amelynek fejlesztése több évtizedes akusztikai és ultrahangtechnikai kutatásokra épül. Egy olyan rendszerről van szó, amelyik egyesíti az ultrahangsugárzókat egy 3D-nyomtatott metafelülettel (nyomtatott lencsékkel), amely képes manipulálni a hanghullámok tulajdonságait. Ezek a lencsék ugyanis olyan anyagból készülnek és olyan a geometrjuk, hogy meghatározott irányba hajlítják a hangot. A meghajlított hangok egy adott ponton metszik egymást, és ha valaki épp e metszéspontban áll, akkor hallja ezeket a hangokat, míg a közelében állók nem. Az innovác lényege tehát az, hogy hallható hang csak ott keletkezik, ahol a két hangnyaláb találkozik, így lehetővé válik a hang továbbítása egy adott pontra, miközben maguk a nyalábok „csendben vannak”. A kutatók két, 40 és 39,5 kHz-es sugarat használtak (ezek jóval meghaladják az emberi hallás küszöbét), amelyek a találkozásukkor, a metszéspontban 500 Hz-es hangot produkáltak. Ez utóbbi fejhallgató nélkül is tökéletesen hallható. A szakemberek egy szimulált emberi fejen tesztelték a rendszert. Ennek a fejnek a füleiben mikrofonok voltak, így próbálták utánozni a hallást. Egy harmadik mikrofonnal a környezetet figyelték, hogy tényleg igaz-e, hogy csak a fej „hallja” a hangokat. Többféle környezetben is vizsgáztatták a virtlis fejhallgatót, például normál visszhangos helyiségekben, hogy valós körülményeket szimuláljanak. Jelenleg a forrástól körülbelül egy méterre, egy normál beszélgetés hangerejének megfelelő 60 decibellel tudják továbbítani a hangot, de a kutatók úgy vélik, hogy az ultrahangsugarak erősségének növelésével mind a hangerőt, mind a távolságot növelhetik. Egyelőre csak egy kísérletről van szó, ami sikeres ugyan, de igen bonyolult bllítást igényel, így még nem világos, hogyan lehetne miniatürizálni, például mobilalkalmazásokhoz. Az azonban talán már nincs is olyan messze, hogy mondjuk egy múzeumban, egy festmény közelében így hallgassák meg az informáckat az érdeklődök, és csakis ők.