Siratóének

„Ennek a könyvnek a tárgya nem »a« zsidó sors. Amit ez a könyv elbeszél, az magyar történelem.” Az aforizma tömörségű mottót Ember Mária 1974-ben illesztette a Hajtűkanyar című ikonikus regénye élére. Íróként, állampolgárként, s egykori meghurcoltként nem többet, s nem is kevesebbet követelt, mint hogy az agyonhallgatott, 1944-ben holokausztba torkolló zsidó sorsról ne valamiféle fátumként, hanem a magyar történelem részeként essék végre szó. Ugyanez, a szembenézés fájó hiányának megtapasztalása ihlette húsz évvel később, 1994-ben, a deportálások ötvenedik évfordulójára általa készített prózaantológiát is. A száz könyvből összeállt százegyedik „profán zsoltár” felkavaró breviárium: emlékiratok, tanulmányok, korabeli dokumentumok adják át egymásnak a szót, „szavalókórusként” idézik fel, mesélik el 1944–1945 történetét, valahogy úgy, ahogy egykoron Sára Sándor rendező felejthetetlen filmsorozatában, a 2. magyar hadsereg krónikájában: egymásra rímelve, egymást kiegészítve, egymásnak ellentmondva. A könyveknek valóban megvan a maguk sorsa: a Siratóének című, kis példányszámú magánkiadás egykoron dacból, muszájherkulesi elszánásból született. Halk szavú, ám fajsúlyos válaszként arra a rendszerváltást követően mind gyakrabban, kormányzati holdudvarból is szajkózott új, valójában velejéig romlott, ósdi történeti felfogásra, amely szerint a németek megszállta áldozatországban lezajlott holokausztért „a magyarságot semmi felelősség nem terheli”. A „közös”, vagyis magyar és egyben zsidó tragédia emlékét felidéző antológia első kiadása óta három évtized telt el, az összeállítás súlyát, maradandóságát az idő visszaigazolta. A minap megjelent – névmutatóval és a könyv történetét elmondó utószóval bővített – második kiadás, sajnálatos módon, egyáltalán nem vesztette el zaklató aktualitását.

Queer

Mozinet

„Tízéves korom óta nem írok semmit: túl veszélyes.” Ezt William S. Burroughs terjesztette el magáról, és persze semmi sem igaz belőle. Kisebb megszakításokkal problémát és felháborodást keltve írt és írt. A Queer a képeivel közel hozza az 1914-ben született, a Harvardon diplomázott, az amerikai beatkultúra 83 évet élt egyik veszélyes védőszentjét. Ugyanaz jellemző rá, mint a többi, magyarul először az Üvöltés antológiában olvasható korszakot jelölő szerzőre, Jack Kerouacra, Allen Ginsbergre, Lawrence Ferlinghettire, Gregory Corsóra: a társadalmi konvenciók elől menekülő autóból még azelőtt kiugrottak, hogy az a szakadékba zuhant volna.

Burroughs a függőségről írja: „Világ zsebmetszői! Egyvalamit nem emelhettek el: a belénk égetett jelet.” Elszántságát mutatja, hogy Vincent van Gogh iránti rajongását kifejezve levágta az egyik ujjpercét. Amikor a betű elkezdett elillanni belőle, kalandozott, átnyergelt, horogra akadt, átállt a rovarirtásra. Erről szól legismertebb – a betiltott, majd hosszas procedúra után mégis világra vergődött könyvek valamennyi listáján szereplő – regénye, a Meztelen ebéd. Tőle származik a gonosz vírust hordozó kábítószer-mániákus irodalmi definíció: ez a szükség algebrája. A Queer című regénye a Narkós és a Meztelen ebéd közötti átmeneti alakhordozását leíró szöveg: ez a forrása az önéletrajzi motívumokat helyenként durva álomképekkel és szürreális asszociációkkal önkényesen felmondó filmnek. A főalak itt is Lee, a Burroughs több írásából ide átlépő, mindenhol átmeneti időt töltő, elhasznált férfi. Hazájából, Amerikából két ok miatt kell lelépnie. Az egyik, hogy heroinbirtoklásért egy letartóztatási végzés van ellene érvényben. A másik ok valós tények és legendák keveréke. Egy különösen zűrös estén – további módosult tudatú szemtanúk jelenlétében – Tell Vilmos-ost játszott a feleségével. A nő a fejére tett egy poharat, az író célba vette, és célt tévesztett, a felesége azonnal meghalt. Egy ilyen eset általában megtöri az embert, Burroughst nem: Mexikóba tette át a székhelyét.

A Queer nézője is egy bárszéken vagy egy közeli asztalnál ülve láthatja először az olasz rendező, Luca Guadagnino filmjében. A hely züllött, izzadt és azonnal gyanús. Az ivás a levegővételhez hasonló, és mivel abba még nem fulladt bele senki, hogy kapkodja a levegőt, Lee egymás után dönti magába a meszkált, majd átsétál a másik bárba, onnan egy újabba, aztán a pokol felé veszi az irányt. A kaliforniai beatkorszak híres zenekarai, a Jefferson Airplane vagy a Doors a hallucinációs előadásaikban arról énekeltek, hogy a drog kitárja az ajtót egy másik valóságba, Burroughsnál az ajtó a testet és a lelket sokféle módon megmutató tükörszobára nyílik.

A queer jelentése: furcsa, szokatlan, más, de a hagyományos nemi szerepeken kívüli emberek jelölésére szintén használják. Az író alteregóját játszó Daniel Craig maga is szakmájának foglya. Elfogadott szerepe szerint őfelsége titkosügynökeként queer, akit nyilvánvalóan a mindenre kapható közönség belekényszerített abba, hogy szmokingot viseljen a víz alatt vagy az űrben. Craig az utóbbi időben sokat tett azért, hogy másik oldalát is megmutassa. Azzal kezdte, hogy eljátszotta a detektívet a Tőrbe ejtve című intelligens krimiben, a Queerben pedig egy férfit, aki soha nem fejezi be önanalízisét.

Az elhibázott lövés is benne van a Queerben, egy kicsit máshogy, de hát nincsenek véglegesnek tekinthető tények. Ez idén már a második megosztó queer film, és az Emilia Pérezt követően a második, amelyet európai helyszínen forgattak, Párizs utcái és terei után ezúttal Mexikó elevenedik meg a római Cinecitta stúdióban. A Queer az elfogadók számára különleges filmélmény, a hagyományos szerepek megváltoztathatatlanságában hívők azonban jobb, ha megóvják magukat két férfi egymásba forduló kísérletétől, vagy attól a pillanattól, amikor az ecuadori őserdőben szó szerint közszemlére teszik a szívüket.

Inferno e Paradiso

A Rádió Gyermekkórusában felnőtt, a Liszt Ferenc Zeneakadémián és a bécsi konzervatóriumban végzett, a Vox Luminis és a Collegium Vocule Gent régizene-együttesekkel rendszeresen fellépő Murányi Márta, akinek a repertoárja a középkori daloktól a jelenkoriakig húzódik, és nemcsak koncerttermekben, hanem színházi előadások énekeseként is találkozunk vele, ezúttal önálló est keretében, a korai barokk szélsőséges érzelmi állapotokat megjelenítő dalaival, dalba zárt szerelmi drámáival lép fel. A szerzők között ott van Stefano Landi, a sienai Borghese hercegi család zenésze, az első történelmi tárgyú opera komponistája, Barbara Strozzi, aki kamasz lány korától írta és énekelte merész és virtuóz műveit. Egyik dalában a megcsalt, szerelmes Hérakleitosz, a paradoxonok filozófusa szerelmi bánatban leli örömét. Girolamo Frescobaldi, a reneszánsz és a barokk határvidékének legjelentősebb komponistája, egyben orgona- és csembalóművész, Claudio Monteverdi pedig az opera műfajának megteremtője. A komponisták sorát gyarapítja Tarquinio Merula, a XVII. század elejének legbátrabb zenei újítója. Lázadó lélek. A halálfélelemről, reményről és szerelemről szóló Canzonettája nem csak a maga korában hökkentette meg a közönséget, ma is tökéletesen alkalmas erre. A korszak hangszeres darabjait több régizenei együttes alapító tagja és oszlopa, Szvetnyik Margit játssza barokk hegedűn, a Piarista Művészeti Iskola Szegeden és Krakkóban tanult furulyatanára, Skrionya Réka furulyán, a számos régizenei együttesben játszó, sokoldalú orgonista, csembalista, gambista Schallinger-Foidl Artúr viola da gambán. A Pozsonyban diplomázott, elfeledett művek sorát előbányászó lantművész, Nagy Csaba és a kurzusain a régizenei kreativitást kiemelő gitár- és lantművész, Tokodi Gábor játszik lanton és gitáron kívül a hosszú nyakú theorbán.

Turandot a Metropolitanből

„Ne hagyd meghalni a Turandotom” – mondta nem sokkal 1924 novemberében bekövetkezett halála előtt a gégerákkal diagnosztizált Giacomo Puccini a karmesterének, Arturo Tosca­nininek. Nem hagyta. A bemutatón, 1926. április 25-én, a milánói Scalában ­Toscanini az operát elvezényelte, ameddig Puccini megkomponálta, majd jegyzeteiből Franco Alfano teljessé tette a partitúrát. Puccini örökül hagyta, hogy Riccardo Zandonai fejezze be az operáját, ám a fia, Tonio felülbírálta az akaratát. Jól döntött, az ­Alfano által jegyzett nagy duett a harmadik felvonásban tökéletesen illeszkedik a műbe. Eltelt egy évszázad, és a legnépszerűbb operák egyikeként él az ősrégi perzsa történet kínai változatából készült zenedráma, amelyet Puccini autentikus kínai dallamokkal szőtt át, színpompás hangszereléssel tett elevenné, és amelyben a nőellenes kegyetlenséget szerelemellenes kegyetlenséggel megtorló hercegnőt végül megtöri a szerelem hatalma. Az olasz operákat látványosan szenvedéllyel vezénylő, Carlo Montanaro világszerte ünnepelt sztárokkal érkezik Budapestre. A ­Nemzeti Filharmonikusok, a ­Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara elé az ukrán Oksana Dyka lép Turandotként, aki többek között ezt a szerepet is énekelte a New York-i Metropolitanben Franco Zeffirelli rendezésében. A koreai Alfred Kim a londoni Covent Gardenben lépett fel Kalaf szerepében. Az olasz szopránt, Selena Zanettit a müncheni Bayerische Staats­operben ünnepelhette a közönség Liu megformálójaként.