Mindenhatárontúl
Orbán Viktor számtalan jelét adta már, hogy számára semmi sem szent: mindent és mindenkit hajlandó hatalmi érdekeinek alárendelni. Az a kufárkodás azonban, amit a napokban a tihanyi apátságban elkövetett, még e műfajban is példátlan határátlépés. A bencések templomának felújítása alkalmából rendezett ünnepségen kapott megszólalási lehetőségével visszaélve, a templom oltára előtt hirdetett politikai programot. Nem is akármilyet: kiállt a szélsőséges nacionalista, a kereszténységet hozzá hasonlóan pusztán politikai védjegyként használó román elnökaspiráns mellett, miközben pontosan tudta, az ott kisebbségi létben élő magyar közösség tagjainak legfőbb erőfeszítése, hogy Simion ne kerüljön hatalomra, mert abból jó nem sülhet ki számukra. Láttunk már hasonlót Orbántól: például amikor Fico győzelmét elősegítendő a szlovákokra szabadította a magyar börtönökből kiengedett embercsempészek által ideutaztatott migránsokat. És csak találgatni lehet, milyen motivációi lehetnek a napokban feltárult – nyilvánvalóan a magyar kormányfő tudtával zajló – kárpátaljai machinációknak. A szomszédok közti kémháborúba torkollt ütközetnek ismét az ottani magyar közösség tagjai lehetnek a legfőbb kárvallottjai. Ezekről is olvashatnak Magyarország és Fókuszban rovatunkban. Sőt – mivel annyira felgyorsultak az események, besűrűsödtek a történések – utóbbi rovatunkat e héten megdupláztuk. A pápaválasztásról készült – online verziónkban elérhető – helyszíni videóriportunk után ezúttal jövőbe tekintő elemzést készítettünk arról, mi várható, várható-e egyáltalán fordulat Ferenc utódától, Robert Francis Prevosttól. Akit – mint az Német László belgrádi bíboros lapunknak adott interjújából is kiderül – sokan igazi telitalálatnak tartanak. A „Tizenhárom plusz egyedik”, azaz XIV. Leó hasonló kihívásokat érzékel, mint a bő száz éve a pápai trónon ülő elődje, akinek Rerum novarum (Új dolgok) enciklikája a pápák első, modern értelemben vett társadalmi programja volt; jelentőségéről Szellem rovatunkban szólunk.
