Ellenségeskedéséstrauma
Izraelnek át kell kódolnia magát a megszállással kapcsolatban, a palesztinoknak pedig politikai kiutat kell felmutatni – véli Daniel Seidemann, aki a Candid berlini alapítvány szervezésében Budapesten tartott tanácskozáson adott interjút a HVG-nek.


DanielSeidemann

elemző
72 éves, a New York állambeli Syracuse-ban, a holokauszt elől elmenekült apától született, az amerikai Cornell Egyetemen és a Jeruzsálemi Héber Egyetemen szerzett diplomát. Kelet-jeruzsálemi jogi és politikai kérdésekre szakosodott ügyvéd, aki izraeliek és palesztinok között számos civil és diplomáciai egyeztetésen vett részt. Ehud Barak volt kormányfő egykori tanácsadója, rendszeresen publikál.

Véressegélyosztás

Ütköző magyarázatok
Halálos áldozatokat követelt a Gázai övezetben az életmentő élelmiszeradagok szétosztásának múlt héten indult új rendszere: a rafahi központnál történt incidensekben 34-en vesztették életüket. Gázai források szerint izraeli katonák nyitottak tüzet az élelemért tülekedő civilekre, az izraeli hadsereg annyit közölt, katonái figyelmeztető lövéseket adtak a feléjük közeledőkre. Az USA által finanszírozott és Izrael által is támogatott Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) négy lerakatot hozott létre a területen, de a közel három hónapnyi szünet után újraindult segélyezést veszélyezteti a rendkívül rossz biztonsági helyzet.
A hagyományos segélycsoportokat kikerülő új rendszer célja, hogy kizárja a Hamászt a kedvezményezettek közül, de az ENSZ és több nagy nemzetközi segélyszervezet szerint a GHF nem tartja be a humanitárius alapelveket. Az utóbbi ugyanakkor hétfőn közölte, hogy alig egy héttel a munka megkezdése után már összesen 6 millió adag élelmiszercsomagot osztott szét. Kérdés, tudja-e tartani a tempót, és elég-e a mennyiség az övezet 2,3 milliós lakosságának. Az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy Gáza minden lakosa éhezik. Izrael folytatta az offenzívát, amelynek célja a teljes övezet elfoglalása. A gázai lakosság közel háromnegyede úgynevezett evakuációs területen vagy tiltott zónában zsúfolódott össze. Az izraeli támadások tucatjával szedik áldozataikat, gázai források szerint eddig közel 55 ezer palesztin halt meg a háború kezdete óta.
Közben a Szabadság Flottillájának Koalíciója (FFC) nemzetközi nonprofit szervezet újabb hajója, a Madleen vasárnap Cataniából útnak indult Gáza felé, fedélzetén önkéntesekkel, köztük Greta Thunberg svéd klímavédelmi aktivistával és Liam Cunningham ír színésszel. A csoport szerint a hajó kevés segélyt tud ugyan szállítani, de az útnak jelképes üzenete van. A Koalíció másik hajóját, a Conscience-t a múlt hónap elején két drón támadta meg a máltai felségvizeket elhagyva, Izrael azóta sem reagált az őt ért vádakra. „Nem számít, mennyire veszélyes a misszió, mert a közelében sincs annak a veszélynek, amelyet a világ hallgatása jelent a népirtással szemben” – nyilatkozta Thunberg. Az Izraelre gyakorolt európai nyomás kétségtelenül nő, a madridi kormány fegyvereladási embargót sürgetett Izraellel szemben, Emmanuel Macron francia elnök a palesztin állam elismerését fontolgatja, a brit kabinet pedig két szélsőséges izraeli miniszter ellen szankciókat helyezett kilátásba, miután felfüggesztette a kereskedelmi tárgyalásokat a zsidó állammal.
