Peremvidékihangzavar

Fiatalon könnyebb volt meghatároznom magamat mind politikai, mind intellektuális értelemben melegként, mint egy munkásosztálybeli család leszármazottjaként. A szégyenérzet – ami egy társadalmi konstrukció – még inkább akadályozott abban, hogy azonosuljak, és kifejezzem azonosulásomat bármilyen társadalmi osztállyal – vallja a most 71 éves francia Didier Eribon, az Amiens-i Egyetem filozófiai és társadalomtudományi karának professzora. Reimsből, munkásosztálybeli családból indulva nemzetközi akadémiai karriert futott be, tanított a kaliforniai Berkeley-n és elnyerte a Yale Egyetem Brudner-díját. Foucault-ról 1991-ben írt monográfiáját többek között a szociológia kiemelkedő XX. századi francia művelője, szemléletére a legnagyobb hatást gyakorló ­Pierre Bourdieu méltatta. Ismertséget az akadémiai szférán túl a magyarul Fáber Ágoston fordításában, a Napvilág Kiadó gondozásában most megjelent Visszatérés Reimsbe című munkájával szerzett. Könyve személyes élettapasztalatokon és megéléseken alapuló osztályváltásának történetét mutatja be. Írása analitikus szociológiai látásmóddal és a filozófia kritikai szellemében megírt tudományos értékű munka, elmélkedés az osztálytagozódásról, annak egyéni sorsokat meghatározó erejéről. Őszintén átéli az alsóbb osztályok küzdelmeit, de nem csinál titkot abból, hogy más világnak lett a polgára. Ambivalens módon Marxot és Sartre-t olvasva eltávolodott a munkásosztálytól, amelynek valóságáról felismerte, hogy messze van a teoretikusok forradalmi idealizmusától. Kritikus a szerinte társadalmi bázisától eltávolodott baloldallal, de érzékletesen vall a társadalmi mobilitás nehézségeiről, a hierarchiák önkéntelen elfogadásából fakadó tehetetlenség visszahúzó erejéről, valamint a generációk között az osztálytávolságot képező és megosztó kérdésekről. Megközelítésében, ahogy elemzésében is, távol tartja magát a pszichologizálástól, a társadalmi dimenzió foglalkoztatja.

Didier Eribon: Visszatérés Reimsbe

Napvilág Kiadó

232 oldal