MitkívánaMagyar?

Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó európai uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett, mintegy 8000 milliárd forint forrás megszerzése egészen biztosan kivitelezhetetlen.

A Magyarország számára jelenleg elérhetetlen uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) 2026 harmadik negyedévében zárul, így az új kormánynak szó szerint csak hetei, legjobb esetben hónapjai lennének a jogállamisági kritériumok, az úgynevezett szupermérföldkövek teljesítésére. Ehhez jogszabályokat kellene módosítani, pályázatokat kiírni és elbírálni. Vagyis a Magyarország számára félretett mintegy 2600 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és 1500 milliárd forint hitel immár biztosan elvész. Az idő azért is szorít, mert a jelenlegi uniós költségvetési ciklus 2027-ben zárul, így 2026 tavasza után már ott sincs sok mozgástér.

Reális ugyanakkor, hogy a propaganda és a „felesleges luxusintézmények” – bármelyek legyenek is ezek – állami támogatásán évi 500–1000 milliárd forintot spóroljanak. A jövő évi költségvetés például 141 milliárd forintot tervez költeni a „közmédiára”. Kormánykommunikációra 39,5 milliárd forintot szánnak, a politikai furkósbotként használt Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig közel 7 milliárd forintból gazdálkodhat. A sor hosszan folytatható, 500 milliárd forintig bizonyosan. Szintén reális, hogy az 5 milliárd feletti vagyonok megadóztatásával több százmilliárd forint pluszforrás nyerhető. Kérdés viszont, hogy a vagyoni jövedelmeket adóztatnák, vagy egyszeri adót vetnének ki a galád módon szerzett vagyonok értéke után, és hogy ehhez mely vagyontárgyakat, tranzakciókat kellene figyelembe venni. Az adókulcs mértékéről is dönteni kell. (Orbánék nem kicsinyeskedtek: az általuk pofátlannak nevezett végkielégítésekre 2010-ben 98 százalékos adót vetettek ki, amit azonban az Alkotmánybíróság elkaszált.)

Magyar Péter szerint a közbeszerzések tisztaságának visszaállításával, a vállalatok és magántőkealapok bújtatott támogatásának leépítésével akár 1600 milliárd forintot is tudnak spórolni. Ez minden bizonnyal túlzás, hacsak nem zárnak ki minden, a Fideszhez köthető gazdasági társaságot mindenféle állami megrendelésből és támogatásból. Ez azonban kivitelezhetetlen, mert a NER-es vállalkozások előtt úgy megtisztította az utat a hatalom, hogy vannak területek, ahol egyszerűen nincs más versenyző, a feladatokat viszont el kell végeznie valakinek. Magyarék pedig – a kormánykommunikáció állításával szemben – nem a külföldi érdekek előtt akarják megtisztítani a terepet.

A kiszámíthatósággal, a gazdaságpolitika hitelességének helyreállításával, az adósságfinanszírozással Magyar szerint további 1200–1300 milliárd forint spórolható meg. Ez igaz lehet – de csak hosszabb távon. A magyar állam kétségtelenül drágán finanszírozza az adósságát, amelynek szintje ráadásul magas. Érdemi csökkentéséhez azonban megszorításokra volna szükség, a tagadhatatlanul létező NER-hozamfelár eltüntetése pedig időbe telne, ahogy az is, hogy a befektetők beárazzák a kiszámítható gazdaság- és közpolitikát, a rendezett külkapcsolatokat, a belpolitikai stabilitást. Már ha mindezek fennállnak. E tekintetben inkább a bizalmatlanságot növeli a Tisza vezetője, amikor arról beszél, hogy a külföldi hitelfelvételekért mostantól Orbán Viktor (Mészáros Lőrinc, Tiborcz István) a magánvagyonával felel. Bármiféle állami adósságügylet jövőbeni törlesztésének feltételekhez kötése még egy politikai beszéd kontextusában is rossz üzenet a befektetőknek.

A Fidesz által ellopott közvagyon visszaszerzése ebben a formában politikai szlogen. Az illetékes szervek nyilván feltárhatnak konkrét ügyleteket az elmúlt másfél évtizedből, amelyek esetében bizonyíthatóan jogszabálysértés vagy bűncselekmény történt. Ezek azonban hosszadalmas és bonyolult jogi procedúrák, és összességében az állam aligha jutna hozzá az emlegetett több tízezermilliárd forinthoz. Kivéve persze, ha a Tisza a magyar állam jogfolytonosságát megszakítva erővel államosítana bizonyos vagyonokat. Hasonló a helyzet a koncessziós szerződések, a nagy állami beruházások (a paksi bővítés), az egyetemek privatizációja és hasonlók felülvizsgálatával. Bármi lehetséges, de a jogállamiság útján maradva hosszadalmas és kétes kimenetelű vállalkozás. Semmiképpen sem olyan, amitől az állam rövid időn belül pluszbevételekre – vagy kevesebb kiadásra – számíthatna.

Összességében az első pár évben egy esetleges Tisza-kormány – megfelelő országgyűlési támogatással – évi pár százmilliárd, esetleg ezer–kétezer milliárd forint forrást lehet képes felszabadítani a programja megvalósítására. Ebből Magyar Péter 500 milliárd forintot már odaígért az egészségügy fejlesztésére, akár 400 milliárd forintot pedig a 14. havi nyugdíjra, vagyis a nyugdíjasok akár 200 ezer forintos Szép-kártya-juttatására. Mivel hasonló konkrét, rövid távú ígéretet nem tett, végső soron kijelenthető: e vállalások fedezete előteremthető. Ahogy a költségvetés számára némi bevételkieséssel járna, de kivitelezhető egyes élelmiszerek áfájának csökkentése és a gyógyszerek áfamentessé tétele is. Más a helyzet az olyan implicit ígéretekkel, mint amikor a tavaszi Tisza-konzultáción arról kérdezték a reménybeli választókat, hogy egyetértenének-e a ma 15 százalékos szja-kulcs 9 százalékosra csökkentésével. (A 2026-os költségvetés 4800 milliárd forint szja-bevétellel tervez.) ¬ KOVÁCS GÁBOR

A leckét felmondta, de a ház-feladat megoldásáról nem sok konkrétumot árult el Magyar Péter, amikor a Tisza Párt szombati kongresszusán saját New Dealje első pontjaként ígéretet tett „a rendszerváltás utáni legnagyobb bérlakás- és otthonteremtési program” elindítására. Diagnózisa, miszerint ma a magyar középosztály alsó fele is lakhatási szegénységben él (jövedelme aránytalanul nagy részét viszik el a lakásköltségek), találkozik a lakásügy szakértőinek véleményével, de lakhatási programjának pár mondatos summájából hiányzott az az újdonság, amivel a következő, gazdaságilag kivételesen sanyarúnak ígérkező ciklusban minden korábbinál sikeresebb lehetne azon a területen, amelyről nemcsak a rendszerváltás óta, de már az előtt is minden kormány fél- vagy negyedsikerekkel pattant vissza.

Magyar a program két pilléréről beszélt: „átfogó és egész országra érvényes szociális bérlakás­építésről” a legnehezebb sorban élők számára, valamint állami ösztönzőkről, amelyek hatására „megfizethető piaci alapú bérlakásszektor” épül ki. A kétirányú megközelítés a szakértők szerint is helyes, csakhogy a valódi kérdés már jó ideje az ötvözésük aránya és a finanszírozás mikéntje – amiről mit sem árult el a Tisza-elnök. Ráadásul lakáspolitikája ultima ratiójaként ugyanúgy a gyerekvállalás ösztönzését jelölte meg, mint az egész területet a népesedéspolitika egyik eszközeként kezelő Fidesz. Pedig a mai magyar lakáshelyzet olykor száz évre visszanyúló, máskor egészen újszerű okai – amelyekről Magyarország rovatunk Lakni kell! című cikkében írunk – egyértelművé teszik, hogy a lakhatási kérdés összetettsége önálló és részleteiben átgondolt szakpolitikát igényelne, ami többek közt a munkahelyekkel, a lakáskultúra változásával és az építéstechnológia lehetőségeivel is számot vet. ¬ SOMFAI DÁVID

Minden évben 500 milliárd forinttal többet költene egészségügyre a Tisza-kormány, amely átláthatóvá tenné a várólistákat, és 2027-re 6 hónapra csökkentené a műtéti várakozási időt. A Tisza egészségügyi szakértőjével, Hegedűs Zsolt ortopéd sebésszel beszélgettünk, aki Anglia és Magyarország között osztja meg az idejét.

¬ Sokan azt mondják, kár további pénzt pumpálni a rosszul működő rendszerbe, teljesen át kell alakítani.

Reviczky Zsolt

Meg lehet javítani az állami egészségügyet, mert itt is van rengeteg jó gyakorlat. Itt is gyógyulnak betegek, ne fessük túl feketére a képet. Sokat javíthat a rendszeren a transzparencia. Azért is szeretnénk bevezetni egy mindenki számára elérhető betegelégedettségi rendszert, hogy felerősítsük a betegek hangját. Az értékelések természetesen nyilvánosak lennének, ezek alapján dönthet majd a beteg, hogy melyik kórházat választja. Emellett látni lehetne minden kórháznál a legfontosabb paramétereket, a kórházi fertőzések számát, a halálozási statisztikákat. Ez a transzparencia önmagában is a jobb minőség elérésére sarkallja majd az intézményeket, és a fenntartók is tudnák, hogy min kell javítani, miben kell segítséget nyújtani a gyengébben teljesítőknek. De azon is dolgozni kell, hogy a jól teljesítők minél több esetet tudjanak ellátni. Ez a darwini kiválasztási módszer segít abban, hogy a legjobban maradjanak fenn.

¬ A transzparencia mellett az őszinteséget és a partnerséget említette a Tisza kongresszusán. Mit ért ezeken?

A hibákat nem eltagadni kell, hanem őszintén bevallani, hogy tanuljunk belőlük, és soha többé ne forduljanak elő. Őszinteség nélkül nincs előrelépés, ahogy a szakmai szervezetekkel való együttműködés nélkül sincs.

¬ Beszélt a Semmelweis Lovagjai megalapításáról. Ez mit jelent?

Néha nagyon egyszerű dolog is elég, például a kórházi fertőzések csökkentésére a gyakori kézmosás. Nagyon elszégyelltem magam, amikor Angliában erre egyszer az indiai nővér figyelmeztetett – engem, aki Semmelweis hazájából jöttem. Magyarországon mindössze az uniós átlag fele, ezer ápolási napra vetítve 17 liter alkoholos gél fogy fejenként.

¬ Felépült egy hatalmas magánegészségügyi iparág, ami most kapacitásbőséggel küzd. Ennek a bevonásával is számolnak?

A magánegészségügyben van épület és műtő, de a humán erőforrás mégiscsak az állami egészségügyből érkezett. Szerintem a kapacitásvásárlásra költendő pénzből inkább az állami egészségügyben hozzunk létre olyan ösztönzőket, hogy az orvos és csapata ne rohanjon át a magánegészségügybe, hanem az állami állásában végezzen el még egy harmadik, negyedik műtétet. Én Bristolban hétfőtől csütörtökig 40 órát dolgozom, de megkérnek, hogy hétvégén is dolgozzak, persze azt extrán ösztönzik. Miért ne lehetne ezt itthon is megtenni? Nagyon sok sebész számára az egyik legfontosabb, hogy a saját csapatával, a saját műtőjében dolgozhasson, mert ott nagyobb biztonságot tud garantálni. Tehát ha az orvost az állami munkahelyén ösztönzik a munkára, akkor nem fog még két-három helyre rohanni, ahol ki tudja, milyen csapattal kell dolgoznia.

¬ Nem is számolnak a magánegészségüggyel?

A minőségi mutatók vizsgálatának szektorsemlegesnek kell lennie, tehát a magánegészségügyi szolgáltatókra is ki kell terjeszteni. Ha kiderül, hogy bizonyos dolgokban sokkal jobb minőségben, sokkal hatékonyabban működik valami a magánszférában, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy lehet ezt az állami egészségügybe beilleszteni. De ismétlem, a jövő nem az, hogy az állam vásárol kapacitást a magánszolgáltatóktól, hanem az, hogy az államit úgy megerősítjük, hogy versenyképes legyen. Angliában a legjobb sebészek vállalnak munkát a magánellátásban, nálunk pedig előfordul, hogy még meg sem száradt a pecsét valakinek a diplomáján, és már megy a magánba. Ez nem szolgálja a beteg érdekeit. A lényeg az, hogy nincs két egészségügyi rendszerre való humán erőforrásunk, nem is lesz, és a magyar nyelv nehézsége és elszigeteltsége miatt külföldi munkaerőre sem igazán számíthatunk. De számos módon lehet javítani a hatékonyságot. Én Angliában 12 nap alatt 32 nagyízületi műtétet végzek egyedül, egy asszisztenssel, aki nem orvos, hanem képzett ápoló. Magyarországon a csípőprotézist gyakran három orvos operálja. Ha hazahozzuk ezt a módszert, felszabadul két orvos. Ha a kórházaknak kifizetjük azt az összeget, amibe egy csípőprotézis-műtét kerül, akkor többet fognak elvégezni belőle. ¬ HAMVAY PÉTER