Zaz
Már jó ideje tart, hogy a világ Édith Piaf inkarnációjáért rajong. A francia popzene három évtizedenként felmutatja a maga kis Buddháját, akinek sosincs könnyű dolga: nem egyszerű a Veréb örökségét folytatni abban az országban, ahol a filmrendezők popsztárokkal tülekednek a trónért, és ahol mindenki minimum Serge Gainsbourg, Johnny Hallyday, France Gall, Mireille Mathieu és Charles Aznavour akar lenni, sokkal kevesebben Jean-Luc Godard vagy Francois Truffaut. Az arisztokrácia visszavonult a kastélyokba, a nép megtartotta magának a tágasabb és vidámabb utcát, ahonnan, ha nem jó a zene, bemenekülnek a legközelebbi bárba. Manu Chao a szabad ég alatt aludt, a Les Négresses Vertes fellázította a bulvárokat, aztán jött egy mademoiselle Tours-ból: Zaz a dalaival újra szerethetővé és inspirálóvá tette a városi folklórt. Ha valaki a zenegépbe bedob egy eurót, és Isabelle Geffroyt keresi – nem talál semmit. Ha bepötyögi a három betűt, megkaphatja az utóbbi évtized legkedveltebb dalait, amelyek jól állnak egy pastishoz, egy kávéhoz, egy pohár bordeaux-ihoz, az első randihoz vagy az aktuális szakításhoz. Amikor Zaz megjelent a Je Veux (Akarom) című dalával, a hozzá készült klippel és a nevét viselő pazarul összerakott albummal, mindenki azt mondta, ő lesz az elkövetkező évek legmenőbb francia popsztárja. Így történt. „Énekelni annyit tesz, mint életet lehelni az érzelmekbe” – ezek Piaf szavai arról, hogy az éneklés a menekülés egyik módja. Ez az év talán újabb fordulópont Zaz életében: a popzene törékeny világában 15 éve feltűnt, most 45 éves énekesnő volt a szomszéd fruska, akivel Sophie Marceau után a házibuli folytatódott, és ő álmodta tovább albumain Audrey Tautou kápráztató világát, majd ő maradt a szemtelen-szókimondó lány, aki „igazságot szolgáltat Piaf összes, eddig meg nem értett dalához”. Hatalmas sikereket halmozó múlt áll mögötte, és ha hinni lehet az énekesnőről június óta megszaporodott híreknek, az összes sláger, a Le Long de la Route, a La fée, a Paris sera toujours Paris és a Belle mellett bemutat néhány dalt az ősszel megjelenő albumáról. Zaz azt mondja, a Sains et Saufs (Épen és egészségesen) eddigi legszemélyesebb lemezeként intim, vallomásos, melankolikus utazás, amelynek most a nagy buliban egy pillanatra lelassítva bárki részese lehet.
Kirsten Thorup: Őrülten és halálosan
„Nem egyéb a Harmadik Birodalom jövőképe a múlt archaikus társadalmi formái iránti vágyakozásnál?” – kérdezi magától a dán Harriet, amikor a müncheni szokásoknak még csak szelídebb formáit, például az általa avíttnak tartott kézcsókot tapasztalja meg, miután 1942-ben lázálomnak beillő vonatozás után a városba érkezik. Gyászát enyhíteni indul útnak, miután két kisfiát egy gyerekotthonban helyezte el. Férje, Gerhard a dán légierő pilótájaként csatlakozott a Luftwafféhoz, de gépét Leningrádtól délre lelőtték. A németek által megszállt Dániában az özvegy körül elfogyott a levegő, mert honfitársai szemében férje önkéntessége azonos a fasisztákhoz átállással. Müncheni vendéglátója a dán származású Gudrun és náci férje, Klaus, aki Gerhardnak barátja és tiszttársa volt. A nagypolgári háztartást két, rabszolgasorban tartott ukrán lány vezeti, Gudrun a nevüktől függetlenül Ludmillának hívja és emberszámba sem veszi ingyenszolgáit, akik mindent eltűrnek, mert így nem a bányákban, fegyvergyárakban vagy a földeken kell végkimerülésig dolgozniuk, mint a német hadigépezet lerohanta keleti területekről elhurcolt többmilliónyi sorstársuknak. Gudrun mentálisan sérül, de büszke, hogy ők a társadalmi ranglétra tetején jobban élnek, mint a háború előtt, zokszó nélkül elfogadja, hogy férjének a házon kívül is férfiúi kötelességei vannak az árja faj szaporításában, és természetesnek veszi annak rendszeres ellenőrzését, hogy a néprádió arra a piros gombra van-e állítva, ahol a Führer napi szónoklatát kell fogni. Az Északi Tanács Irodalmi Díjával kitüntetett, 83 éves szerző az emberi egyenlőséget valló Harriet szemével láttatja a kasztokra osztott német társadalmat, a hadiállapot miatti éhezést, a magánéletre is kiterjedő kontrollt, a fikarcnyi ellenállásért is járó büntetőtábort, ahová már az óvodában fanatikussá nevelt gyerek is juttathatja a szüleit. A trilógiának ez az első kötete olyan háborús regény, ami nem a fronton és a lövészárkokban, hanem a szenvedő hátországban játszódik.
Juhász Tibor: Mindenkit máshogy visel meg
„Esküszöm neked, nálam sokkal rosszabb emberek vannak a Selyemréten! Volt például egyszer egy lány, komolyan mondom, tízéves lehetett, de minden vendég őt akarta, mert kislány volt! Akárkivel próbálkoztam, a legbombább csajokkal, érted, fullos testű lányokkal, hiába, egyszerűen nem kellett a vendégnek senki más, csak az a tízéves fejletlen kislány! De őt is futtatta valaki! Neki is megvolt a stricije! Nem hiszem, hogy önszántából intézte volna el magának azt a sok vendéget meg a fuvarokat. Az milyen ember lehet már?” Juhász Tibor író, költő, szerkesztő közel kilenc éve végez terepmunkát Lyukóbányán, a Miskolc közeli nyomortelepen. Azóta, hogy az első verseskötetét (Ez nem az a környék, 2015) Szederkényi Miklós elolvasta, a Dunatáj Alapítvány dokumentumfilmes gyártásvezetője magával vitte forgatásaik helyszínére (és később elárulta, hogy titokban egy szociográfia írására akarta rávenni az akkor 24 éves költőt). A fénykorában „milliomosként” emlegetett (mert akár évi egymillió tonna szenet a felszínre hozó) bánya, az évtizedeken keresztül családok ezreinek tisztes megélhetést biztosító Lyukó hűlt helyén mára a kilátástalan tengődés, a nélkülözés, a bűnözés, az önpusztítás tarol. Juhász Tibor a kimondhatatlanhoz keresi a hangot, a leírhatatlanhoz a nyelvet a lezáráshoz közeledő, szociografikus prózakötetében, ennek részlete olvasható most az egyik legrégebbi magyar folyóirat legújabb számában.
Eörsi László: Király Béla (1912–2009)
Ennél nehezebb feladatot ennél jobban megoldani nem lehet. Király Béla életében annyi érték és annyi sötét, homályos mozzanat van, annyi szépet és annyi rosszat mondtak, hazudtak róla, és annyit hazudott, annyi egymásnak ellentmondó állítást halmozott fel hosszú élete során maga is, hogy hiteles életrajzot írni róla csak a legszenvtelenebb és legkegyetlenebb ténytisztelettel lehet. Eörsi Lászlónak ez a legfőbb erénye. Minden rokon- és ellenszenvének ellen tud állni, semmilyen tényszerű következtetéstől nem torpan vissza. Király Béla a maga kivételes képességeivel, katonai tudásával, szervezőkészségével, tudományos munkájával, előadói szuggesztivitásával, személyes vonzerejével a legkülönbözőbb rezsimekben állt helyt, és állt ellen. Képes volt szolgálni Horthy és Szálasi alatt, képes volt átállni is. Majd kommunistaként az új hadseregben helytállni, az ellen kémkedni és amellett kémeket elhárítani. Megjárta a kommunisták börtönét. 1956 legpotensebb katonai vezetője és legmagasabb rangú túlélője lett. A nagykovácsi csata legendájának hőse és kitalálója. Az ’56-os emigráció vezére és vesztese. Az amerikai külügy és a CIA világjáró szolgálattevője, aki impozáns történészi karriert csinált az Egyesült Államokban. A Magyarország történetéről alkotott nyugati tudást jelentősen kitágító, közel másfél száz kötetet felmutató kiadói tevékenységet végzett. Magyarországra visszatérve politikai viharok középpontjába került. A kádári propaganda, az emigráns jobboldal rágalomhadjárata után a hazai szélsőjobb Antall József megrendelte elképesztően aljas rágalomhadjáratát is el kellett viselnie, ami annál nehezebb volt, mert a tömérdek hazugság mellett az igazságnak azok a csípős magvai is benne voltak, amelyeket pályája során eltakarni vagy eltagadni próbált.
Tűz a tengerparton
Dani de la Orden katalán rendező ártatlan családi nyaralós filmnek álcázott sztorit ad elő szarkasztikus humorral. A címben szereplő tűz a sokkterápia része, ami sok-sok esetlenség, megpróbáltatás, groteszk pillanat, vitriolos viccelődés folyamaként elvezet ahhoz, hogy egy szétesett család tagjai egymásra találjanak. A rendező ügyesen kiforgatja az élet banális és tragikus pillanatait, mindezt úgy, hogy behoz univerzális témákat, mint a magány, titkos szerelem, csalárdság, az anyai szeretet kimutatásának átöröklött hiánya, a múlt ködében elkövetett házastársi szélhámosság. A karakterek ismerősek, közülük a legösszetettebb a szálakat mozgató, a cselekményt manipuláló anya, Montse, aki holtan találja az anyját a lakásában, de az idős asszony halálát elhallgatja a családja elől. Pedig épp az ő gondozási költségei miatt toborozza össze Montse a szeretteit az évek óta üresen álló Costa Brava-i tengerparti villájába. A valóságban azonban a magányát, a keserűségét szeretné enyhíteni és közelebb kerülni két felnőtt, saját útját járó gyerekéhez, miután az apjuk elhagyta egy másik nőért. A díszes családtagok: a harmincas, önálló egzisztenciára képtelen, popkarrierről álmodozó David; a kétgyermekes Júlia, akinek terhes az anyaság meg a házasság, és fiatal szeretővel vigasztalódik; betoppan Carlos, a sármőr exférj az aktuális barátnőjével, aki amúgy a pszichológusa. Hozzálátnak, hogy kipakolják a nyaralót, mert már ott toporog a vevő, akinek át kellene adniuk. Carlos viszont minden igyekezetével azon van, hogy az eladást megakadályozza, jó oka van rá, üzleti megfontolásból ugyanis a felesége és a gyerekei tudta nélkül titokban a nevére íratta, ha pedig erre az umbuldára fény derül, rászáll az adóhivatal, és aligha ússza meg a börtönt. Az egymás átveréséről, furkálódásról szóló együttlét tragédiába torkollik, ami mindannyiukat ráébreszti, hogy a család az mégiscsak család.
Cirko Film
Máté Judit: Akik nem adták fel – Példa-képek
Nemzetközi hírű jógaoktató, aki a halálba vezető kábítószer-függőség helyett a szellemi tisztulást választotta. Komfortos családi „börtönben” felnőtt jómódú lány, aki anyja keménységétől és alkoholizmusától, apja távolmaradásától szenvedve rendre szenvedélybeteg férfiak hálójába került. A kiutat a pszichológiában, addikcióval küzdő betegek gyógyításában találta meg. Falusi környezetében ufónak tartották azt a különleges képességgel született lányt, aki angyalokkal, fénylényekkel társalgott, felnőve egyedi reikimódszert dolgozott ki. Sikertelen házasságokon, anyagi csődön át vezetett az útja önmaga vállalásáig. Orvosai amúgy is rövid életet jósoltak a sclerosis multiplexes Szilviának, aki gyerekként több időt töltött kórházban, mint otthon. A kilátásba helyezett tolószék helyett a saját módszerével, kézzel kioldva a betegséggócokat sikerült előbb önmagát meggyógyítania, majd másokat. Konkrét gyógyult esetek ellenére támadások, fenyegetések érték praktizáló orvosok részéről. Ami bennük közös: már gyerekként felfigyelt a környezetük a „másságukra”, valami kivételes képességükre, de az élet, a hétköznapok darálójában megannyi nehézséggel, meg nem értéssel, inkább hátráltató, mintsem támogató családi, párkapcsolati, munkahelyi közeggel kellett megküzdeniük. Mertek, akartak, hittek a változásban, önmaguk legjobb változatának a kimunkálásában önismeret, belső utazás, gyógyító erők felébresztése révén. Huber Tamás Ásútos, Hajduc Zsuzsánna Mária, Slezák Mária és Holonics Szilvia portréja Máté Judit újságíró, fordító, az első magyar–olasz online rádió alapítójának tolmácsolásában egyszerre megrázó és felemelő mese arról, hogy mindig van második esély. Hogy a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből – pénztelenség, szeretetmegvonás, gyász, rideg szülők, kudarcra ítélt házasságok – is lehet újjászületni. És rátalálni arra a sorsfeladatra, ami nekünk jutott.