Bozó Szabolcs

Portré

2025. július 17.

Veres Viktor

Bozó Szabolcs

festőművész

„Egy pubban dolgoztam, szabadidőmben rajzoltam, a bátyám beszélt rá, hogy tegyem fel a képeimet az Instagramra, aztán pár hónappal később megtalált egy galéria, kivitt Mallorcára, adott festéket, vásznat, és amit pár hét alatt festettem, mind elkelt” – mondja a mesébe illő kezdetekről a 33 éves, pécsi születésű művész, aki az utóbbi években a legmagasabb árakat elérő magyar kortárs festő: volt képe, amelyikért 50 millió forintnyit adtak a Sotheby’snél. Nem gondolta, hogy festőként meg lehet élni, ezért formatervező szakra jelentkezett a győri egyetemre. „Azt hittem, rajzolnom kell egy bútort, de inkább matekvizsgának tűnt.” A sikertelen felvételi után 19 évesen, 2011-ben kiment Londonba nyelvet tanulni, abból az 500 euróból, amit utcai táncolásból keresett Olaszországban. 11 éves kora óta breaktáncolt, az volt a terve, hogy kint ezzel csinál karriert. „De esténként takarítottam, majd felszolgáltam, nem volt időm táncolni, és a tűz is kihunyt bennem.” Kőműves, ezermester édesapja, és postán dolgozó édesanyja nem tudta támogatni anyagilag sem őt, sem három testvérét. „Egyszer a nagymamám küldött száz fontot, épp ennyi hiányzott, hogy ki tudjam fizetni a hostelt. Pont nemrég találtam meg a hostelszámlát, amikor a londoni házamban kipakoltam a cuccaimat.” 2013-tól kezdett kisebb méretű képeket festeni, majd ötödmagával bérelt egy műtermet. „Sajnáltam rá a 150 fontot, de a barátnőm azt mondta, hogy majd legfeljebb kevesebbet sörözök.” Számos kiállítása volt az USA-tól Kínáig, most végre Magyarországon is bemutatkozik a városligeti NEO Galériában.

A barátnője tartja a kapcsolatot a galériákkal. Szeret sörözni a haverokkal, konditerembe és uszodába jár. „Talán majd nyaralni is fogok.”

¬ Mikor érezte, hogy immár nem festegető csapos, hanem igazi művész?

Amikor felmondtam a munkahelyemen, és másnap nem kellett mennem reggel hatra a kávézóba. Délben keltem. Aztán szorongás tört rám, hogy mi van, ha ez volt az utolsó képem, amit eladtam. Olyan esélyt kaptam, amit nem volt szabad elrontanom. Úgyhogy a következő napon már reggel bementem a műterembe, és azóta is mindennap, mint egy munkahelyre. Szerintem többet dolgozom, mióta festő lettem, mint korábban. Fizikailag nem, de szellemileg sokkal fárasztóbb.