Egytó,kétvilág
„Zimmer Feri” nem tud kihalni, a NER lankadatlan kedvvel lakja be a tavat, az árak maradtak magasak, de azért mégsem minden állandó a tónál: a szolgáltatáskínálat feljövőben van, a vendégszokások nagy kanyarokat vesznek, a forgalom ingadozó, a lángost meg szorongatja a pulled pork burger.
Kinek a lábhajtás, kinek a luxusjacht
Hullámzóforgalom
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) adatai szerint tavaly a Balatonnál a hazai vendégek 51 százaléka szállodában pihent, 29 százalék magán- és egyéb szálláshelyeket választott, 7 százalék kempingben, 6 százalék közösségi szálláshelyen, 5 százalék panzióban, 2 százalék pedig üdülőházban nyaralt. A Központi Statisztikai Hivatal is közöl adatokat, ám ezeket meglehetősen nehéz összevetni az MTÜ statisztikáival. Az azért így is látszik, hogy a Covid előtti csúcsidőszakot sikerült beérni: tavaly új rekord született a 9 milliót meghaladó vendégéjszakával. Az viszont erősen kétséges, hogy idén is születik-e ilyen jó eredmény.
Nyaralókaranyáron
Közel 10 ezer balatoni lakást, házat vagy nyaralót hirdetnek eladásra. Ez 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, vagyis a kereslet folyamatosan szívja fel a kínálatot – ad piaci helyzetjelentést Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az ingatlanpiac annak ellenére pörög, hogy az árak változatlanul magasak. A Covid idején megugrott a kereslet az eladó nyaralók iránt, aminek hatására 20-25 százalékot emelkedtek az árak, az átlagos négyzetméterár elérte az egymillió forintot. Ilyen ütemű áremelkedés már nincs, a Balaton környékén jelenleg az 1–1,1 milliós átlagos négyzetméterárak az irányadóak, miközben a fővárosban az 1,3 millió forint a jellemző. A legdrágább Tihany, ahol négyzetméterenként átlagosan 1,8 millió forintért lehet nyaralót vásárolni, a legolcsóbb tóparti település Badacsonytördemic 710 ezer forintos átlagárral. Érdekes tendencia, hogy a Magyarországon ingatlant vásárló németek, belgák, hollandok, svájciak, osztrákok közül minden második-harmadik a Balaton környékén vesz lakást, házat. Közülük nem kevesen életvitelszerűen tartózkodnak a tónál, ahol jól élhetnek euróban kapott nyugdíjukból. Az is jellemző manapság, hogy sokan már nem közvetlenül a tóparti településeken, hanem kissé távolabb, 25-30 kilométerre lévő falvakban keresnek ingatlant, ahol olykor a balatoni áraknak csak a tizedét kell fizetni.
Lassulásiverseny
Befut a meleg, leáll a vonat
Ha lenne valódi közlekedéspolitikája a kormánynak, talán elkerülhetné a nagy nyári balatoni vasúti és közúti közlekedési összeomlások egy részét, de mivel a szakmai érveket rendre felülírják a rövid távú politikai érdekek, idén is sokszor tortúra eljutni a tóhoz. Az évtizedeken át elhanyagolt MÁV évről évre nehezebben birkózott meg a nyári csúccsal, a kormány pedig – miközben a fejlesztéseket továbbra sem igazán forszírozta – még nehezítette is a vasúttársaság dolgát: olcsó bérletekkel még többeket vett rá, hogy a túlterhelt vonatokat válasszák. Ebben sikerrel is jártak, sokan váltottak az olcsóbbá tett vasútra, de így már a legkisebb fennakadás is tumultuózus jeleneteket okoz. Márpedig fennakadás van bőven, amit jól szimbolizál a hétfői eset: a balatoni Tópart IC a Déli pályaudvartól mindössze Kelenföldig jutott el.
Autóval is sokesélyes tud lenni egy-egy balatoni túra: az eleve túlterhelt M7-es sztrádán a nyári csúcs idejére is sikerült több komolyabb felújítási munkálatot időzíteni. Miközben Budapesten a Fidesz a városvezetés alkalmatlanságával kampányol, ha egy felújítás miatt bárhol nagyobb dugó alakul ki, akkor félrenéznek a párt megmondóemberei, amikor a nyári csúcsban is zajló állami (koncesszióba kiszervezett) sztrádafelújítási munkák miatt gyakran még este 10-kor is 10 kilométeres dugókban araszolnak az autósok a Balaton felé, majd vissza. Míg a vasúton bevezették, hogy jelentősebb késésnél visszajár a jegy árának egy része, a sztrádánál fel sem merült, hogy kompenzálják, amiért a drágán megvásárolt matricával körúti tempóban sem lehet haladni a rosszul időzített felújítások miatt.
